A finneké a legboldogabb ország 2018-ban

A március 20-i boldogság világnapja alkalmából megjelent legfrissebb kutatás szerint idén 156 ország közül Finnország a világ legboldogabb, és Burundi a legboldogtalanabb országa, mindeközben Magyarország a 69. helyen áll. Mutatjuk a listát, és azt is, hogy miért érdemes elutazni a finnekhez.

A World Happiness Report-jában 2012 óta minden évben vizsgálják a bolygónkon élő emberek boldogság-indexét. A Föld országait sorba állító legfrissebb idei jelentés szerint például az a Finnország számít a világ legboldogabb országának, amely épp tavaly ünnepelte függetlenségének századik évfordulóját. Emlékeznek? Tavaly mi is megidéztük az északi fényt a Gellért-hegyi vízesésnél, és az Erzsébet híd is ekkor kapott kék és fehér színű díszkivilágítást.

Tudnak élni: lovasok a Finn-öbölbenForrás: Flickr.com

Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata által publikált tanulmány szerzői szerint a ranglista kialakulása leginkább az emberi tényezőktől függ. A lista elkészítésében különböző tudományágak, köztük a közgazdaságtan és a pszichológia legnevesebb képviselői vesznek részt. Az ő közös tudományuk metszete pedig arra a kérdése ad választ, hogy vajon mitől lesz boldog egy ország lakossága. Ezért mindenhol azt vizsgálták, hogy mennyire elégedettek az ott élő emberek a jövedelmükkel, a politikai szabadsággal, a szociális hálóval, milyen erős az ország vezetése iránti bizalom, mekkora a várható élettartam, és persze arra is kitértek, hogy a kormányzati korrupció mekkora méretű az adott országban.

Mindez alapján a világ második legboldogabb országa Dánia, majd azt követi Izland és Svájc. A listában Németország a 15., az Egyesült Államok a 18. helyre került (ezzel négy helyet csúszott vissza az előző évhez képest), 19. helyen követi az Egyesült Királyság, és amíg Japán az 54. és Oroszország az 59. helyen áll, addig Magyarország a 69. helyet foglalta el, tavalyhoz képest 6 helyet javítva, és egyben megelőzve a 86. helyen tanyázó Kínát.

Összesen 156 országot vizsgáltak, a világ legboldogtalabb helyeként pedig a kelet-afrikai Burundit nevezték meg, amelyet közvetlen a Közép-afrikai Köztársaság (155.), Dél-Szudán (154.), Tanzánia (153.) és a Délnyugat-Ázsiában található Jemen (152.) előz meg.

A 7/A villamos a helsinki katedrális előttForrás: Ralf Roletschek / Wikipedia

A bevándorlók is Finnországban a legboldogabbak

Az idei jelentésben külön fókuszt kapott a bevándorlás kérdése, amelyben azt vizsgálták, hogy mely országokban a legboldogabbak a bevándorlók. Ennek a listának az élén is Finnország végzett. Ugyanakkor érdekes, hogy amíg az összesített listán Mexikó a 24. helyen áll, addig a bevándorlók boldogsága alapján az országokat rangsoroló listán már a 10. helyre került - írja cikkében a CNN utalva arra, hogy idén először mérték külön a helyben született és az adott országban letelepedett emberek boldogságát.

Az értékelés alapján kiderül, hogy bár szerte a világon nagyon különböző boldogságindexű országokból érkeznek a bevándorlók, közülük azok, akik egy alapvetően boldogabb országba érkeznek, a helyiekhez hasonlóan maguk is jobbként értékelik életminőségüket. Míg azok, akik egy kevésbé boldog országot választottak maguknak új otthonként - akár egy sokkal boldogabb országból érkezve - ahogy a helyiek, úgy ők is rosszabbként élik meg a mindennapi helyzetüket. (A teljes tanulmányt itt lehet elolvasni angol nyelven.)

És hogy miért utazzon Finnországba?

Ha már önmagában az a tény nem elég, hogy évek óta a világ öt legboldogabb országai közé sorolják, akkor mutatunk néhány okot, amiért már turistaként is érdemes lehet útra kelni az ezer tó hazájaként emlegetett Finnországba. Hamarosan még több Finnair-járat közlekedik Helsinki és Budapest között, a 2018-as nyári szezonban már napi három járatot is indítanak a finn és a magyar főváros között.

Suomenlinna az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont, bár a terület egy része katonai objektum, civilek által nem látogatható. Az erődítménye 1748-ban épült, 1991 óta pedig az UNSECO Világörökség részeForrás: Michal Pise / Wikipedia

Mert gazdag nemzeti parkokban 

Finnországnak harmincnál is több hatalmas nemzeti parkja van, és ezeket a különböző szigeteken található parkokat kompokkal érdemes megközelíteni. De ha valakinek Helsinkibe érkezik a járata, nem is kell nagyon utaznia a különleges természeti látványosságokért. A főváros szabdalt partvidékének köszönhetően például nagyon hamar talál majd szép parkokat, amelyek közepén még a jégkorszakban képződött, sokszor egészen laposra formált sziklákat is láthat. Aztán ott van Tampere városa, amelynek kilátója és környező erdeje is meseszerű hellyé teszi. Finnország harmadik legnépesebb városa két tó közé ékelődött be, amelyeket a Tammerkoski vízesés köt össze. A város fenyőerdőkkel, apróbb tavakkal és folyókkal tagolt, dimbes-dombos tájai a bakancsos túrázók kedvenc helyei, amelyeknek bejárásához sokan hegyi kerékpárt bérelnek.

Tele van közösségi terekkel

Korábban már írtunk arról, hogy az országban több olyan közösségi teret is létrehoztak, ahova ugyanúgy beülhetünk falatozni és beszélgetni, mint egy bisztróba vagy étterembe, azzal a különbséggel, hogy itt mindenki az okostelefonjáról rendel magának. Az ilyen közösségi terek lényege az akár teljesen ismeretlen emberekkel átbeszélgetett várakozási idő felértékelése. Nincs konyhája, de az asztalról a maradékok és a papírdobozok eltakarítására személyzetet működtetnek. Ha szívesen beszélgetne helyiekkel a gasztronómiáról vagy csak a mindennapi életükről, keressenek fel egy közösségi falatozós helyet például Kustaviban

A nőknek külön szigete van

De például már javában készül egy olyan kis sziget, amelyet csak nőknek rendeznek majd be a finn partok mentén, és ahova férfi tényleg nem teheti be a lábát. A pompás erdei környezetben a hölgyvendégek néhány napot vagy akár egy hetet is eltölthetnek majd egyhuzamban. A SuperShe névre keresztelt, Helsinkitől mindössze másfél órányira található szigetet most alakítják át wellness birodalommá, és várhatóan nyáron fogadja első valódi vendégeit. A nők szigetéről bővebben itt olvashat.

Trónok harca témájú hotele is van a finneknek

Az idei tél egyik legmenőbb helyeként nyílt meg decemberben a Trónok harcának jéghotele. Az HBO saját gyártású fantasy sorozatáról mintázott, Lappföld Hotels Snow Village névre keresztelt birodalmat a műsorgyártó cég támogatásával építették meg alig egy hónap alatt Kittilä településén, Helsinkitől repülővel mintegy másfél órára.

Meleg hálózsákra szükség lesz!Forrás: Tuomas Kurtakko / Lapland Hotels SnowVillage

A tizennégy szobából és tíz lakosztályból álló szállodát a sorozatból jól ismert szereplők jégszoboralakjaival szerelték fel; az egyik szoba ágya felett például a hatalmas, világító szemű White Walker démonja őrzi a vendégek álmát. A stabilan mínusz öt fok alatti hőmérsékletre berendezkedett jéghotelben egy éjszakára 200 dollárért lehet szobát foglalni, akik azonban hosszabban maradnának, azok normál hőfokra beállított kabinokban melegedhetnek fel. Ha valaki nagyon vágyna már egy ilyen érzésre, annak igyekeznie kell, mert a jéghotel csak április 8-ig tart nyitva. 

Helsinki tele van közösségi szaunákkal

Nemcsak a szaunázásnak, de a nyilvános szaunáknak is komoly hagyománya van Finnországban. A Myhelsinki oldala például fel is sorolja a város legjobb nyolc legjobb helyét, ahova bárki betérhet melegedni vagy egy húzósabb nap után akár szertartás-szerűen relaxálni. A főváros Kallio negyedében, egy épület hátsó udvarába beköltöző Arla Sauna nevű hely éjszaka is nyitva tart, és hangulatában, felszereltségében is a tradícionális szaunákhoz tartozik. Ugyanebben a negyedben egy másiknak az öltözője mellé direkt azért tettek asztalokat és székeket, hogy a szaunázók utána akár ebédjüket vagy vacsorájukat is ott helyben, közösségben költhessék el.

Egy modern közösségi szauna HelsinkibenForrás: Löyly Facebook

Ha viszont valaki szívesen szerezne magának szaunázás közben művészeti élményt is, annak az étteremmel egybekötött, különleges, kortárs építészeti stílusú Löyly szaunát ajánlják. Ennek már saját, tengerre néző terasza van, és a közösségi terében egy kandalló, amely előtti ágyakon bárki kifeküdhet még egy kicsit pihegni.

És azt tudták, hogy a finnek még az óriáskeréken ülve is képesek szaunázni? Erről épp decemberben írtunk, amikor a szokásos havi úti cél-ajánlónkban Lappföldre küldtük olvasóinkat, de a magaslati szaunázás mellett túraösvényeket és izgalmas dizájn-negyedek felkeresését is javasoltuk. A forró óriáskerekes élményszerzés 240 euróba kerül gondolánként, mellé tengerre és a városra nyíló kilátás jár, utána pedig egy jacuzzi - már a földön. Szóval, a finnek tényleg tudnak élni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek