Nincs Norvégiánál boldogabb ország

Norvégia a legboldogabb ország a világon, az amerikaiak szomorúbbak lettek, és a boldogság nem csak a pénzen múlik - ez derült ki a világ országait rangsoroló idei tanulmányból. Magyarország a 75. helyen szerepel a listán, tavaly a 91. helyen végzett a felmérésben.

 

 A Föld országait a lakosság boldogsági szintje alapján sorba állító jelentés megállapította: Norvégia annak ellenére is megszerezte a vezetést, hogy a gazdaságában kulcsszerepet betöltő olajár mostanában kedvezőtlenül alakul - olvasható az MTI hírei között.

Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata által publikált tanulmány szerzői szerint a ranglista kialakulásában valójában az emberi tényezők nyomnak a legtöbbet a latban.

Norvégia, LofotenFotó: Jakob Nihlson-Ehle / Flickr

 Skandináviában működik a közösségi érzés

Norvégia a tavalyi negyedik helyről ugrott a lista csúcsára a felmérésben. A korábbi listavezető, Dánia a második helyre szorult, az első öt között sorrendben Izland, Svájc és Finnország szerepel még. Az elmúlt tíz év alatt Venezuela és a Közép-afrikai Köztársaság esett vissza a legjobban, Nicaragua és Litvánia emelkedett a legtöbbet. Magyarország a 75. helyen szerepel a listán, tavaly a 91. helyen végzett a felmérésben.

A skandináv országok kiugró eredménye annak köszönhető, hogy arrafelé "működik a közösségi érzés és az egyetértés abban, hogy mi jó a közösségnek" - vélte Meik Wiking, a koppenhágai boldogságkutató intézet egyik vezetője, aki azonban nem vett részt a globális boldogságjelentés és rangsor elkészítésében.

John Helliwell, a kanadai British Columbia-i Egyetem közgazdásza, a tanulmány vezető szerzője úgy értékelte, hogy miközben valamennyi pénzre azért szükség van a boldogsághoz - amit az is jelez, hogy a lista sereghajtói között kétségbeejtően szegény országok is vannak -, egy bizonyos küszöb fölött azonban a több pénz nem jár több boldogsággal.

155 ország boldogságindexét vizsgálták

Az idén ötödször elkészült éves jelentés 155 országot rangsorolt az egy főre jutó GDP és a várható egészséges élettartam alapján. A tanulmányhoz továbbá globális felmérések négy tényezőjét is alapul vették, amelyekben a résztvevők egy tízes skálán értékelték, hogy mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek és mennyire gondolják nagylelkűnek magukat.

Az Egyesült Államok, amely tavaly még a 13. helyen állt, a 14. helyre csúszott le. Az elmúlt évtizedben Amerika boldogságindexe 5 százalékkal csökkent. Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem közgazdásza, a tanulmány társszerzője szerint a visszaesés oka, hogy Amerikában a közösségi szellem kezd széthullani. "Egyre rosszindulatúbbak leszünk, a kormányunk pedig egyre korruptabbá válik, és nő az egyenlőtlenség" - foglalta össze a bajok gyökerét Sachs, és hozzáfűzte: "Ez hosszú távú trend és a körülmények egyre rosszabbak lesznek".

Az oslói operaházat legalább kívülről meg kell nézni!Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

 Mitől élhető például Oslo?

Ősszel ennek a kérdésnek járt utána egy kolléganőnk, aki szerint bár a norvég főváros a skandináv országokhoz hasonlóan drága, bőven megéri az élményszerzés miatt pár napig akár csak hideg élelmen tengődni. Hogy mivel érdemes odautazni, hogyan úszhatják meg legolcsóbban a szállás és az étkezési lehetőségeket, és hogy mit érdemes egyáltalán oslóban megnézni, azt ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

BergenFotó: Northfoto

 2017 tavaszától egyébként Norvégia második legnagyobb városába, Bergenbe is eljuthatunk fapadossal. A vikingek alapította Bergen ugyan Norvégiában nagyvárosnak számít, de egyébként egy bájos, hegyoldalba épült kisvárosról van szó színes házikókkal, remek kávézókkal, galériákkal és tengeri panorámával. És ami miatt még imádják a turisták: a város a legjobb bázis a norvég fjordok felfedezéséhez.

Újabb cikkünk ebben a témában:
Vandálok törték le a Troll hímvesszőjét Norvégiában - 2017.06.26.
Közösségi összefogással villámgyorsan összegyűlt a pénz a helyreállításra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek