Kilencezer éves, lépcsős kutakra bukkantak Kínában

A legősibb kutakat találták meg kínai archeológusok: a hat kútra Kína középső részén, Honan tartományában bukkantak rá egy ásatáson - olvasható az MTI hírei között. A Hsziping megyében talált ősi kutak arra utalnak, hogy Kínában mintegy kétezer évvel korábban is ástak már vizes kutakat. A régészeti kutatások alapján ugyanis korábban úgy gondolták, hogy az első kutak Kínában a Jangce folyó mentén jelentek meg 6-7000 évvel ezelőtt.

A kutak megjelenésének nagy jelentősége volt, mivel az embereknek nem kellett már többé a folyók környékén maradniuk, hogy vízhez jussanak - mutatott rá a felfedezésről beszámoló Vej Hszingtao, a tartományi régészeti kutatóintézet helyettes vezetője. Az ásatásokon a kutak belsejében öt, jó állapotban fennmaradt füles agyagedényt is felfedeztek, amelyeket vízhordásra használhattak. Az edényeket kötéllel engedhették a kútba, hogy kiemeljék a vizet. Az edények a régészek szerint maguk is bizonyítékai annak, hogy valóban kutakat találtak.

A kutak mintegy 5 méter mélyek lehettek, némelyikben lépcső is volt. A kutatók szerint a lépcső arra szolgálhatott, hogy mélyebbről is meríthessenek vizet vagy kihúzhassák a véletlenül kútba esett edényeket.Vej elmondta: további kutatásokat folytatnak, hogy kiderítsék, miért éppen azon a helyen ásták a kutakat, mire használták a vizet, esetleg öntöztek-e vele, a fazekassághoz kellett-e, vagy ivóvíz volt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek