Eilattól Villányig: ezek voltak a legjobb helyek idén

2015-ben rengeteg helyen megfordultunk a világban Magyarországtól Tunézián át Srí Lankáig. Nehéz volt kedvencet választani, de azért megpróbáltuk. A Travelo csapatának kedvencei mellett azt is eláruljuk, mely cikkeink voltak a legnépszerűbbek idén.

Eilat, Izrael

A sivatag és a tenger együtt elképesztő kontrasztot alkot. Lenyűgözött minket az az igazi csend, amit eddig nem tapasztaltunk meg máshol, és azt sem gondoltuk volna, hogy ennyi árnyalata lehet a sárgának, a barnának és a vörösnek. Nyilván közrejátszott az is, hogy itthon 10 fok volt, ott meg 28, és imádjuk a meleget.

Eilat, Izrael (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
Ullstein Bild / Europress / Getty

Sperlonga, Olaszország

Egy római kiruccanás után, spontán autóztunk le ebbe az elvarázsolt városkába. Sikátorok, szintkülönbségek, mesés kilátás. Egy kicsit olyan volt, minta nem is Olaszországban, hanem Görögországban nyaralnánk. Szeptember végén jártunk itt, lehet, hogy főszezonban nem ilyen romantikus a hely.

Sperlonga, Olaszország
Galéria: 2015-ös kedvenceink
Anton Balazh / Northfoto

Szantorini, Görögország

Egyébként nyaraltunk igazából is Görögországban, – a feta sajtok és egyéb görög termékek csomagolásáról mindenkinek ismerős – Szantorini szigetén. Bár messze nem olyan tökéletes hely, mint amilyennek a poszterekről tűnik, apró hibái csak még szerethetőbbé teszik. A sziget leglenyűgözőbb pontja a naplementéiről, kék kupoláiról, fehérre meszelt házikóiról és zegzugos kis utcáiról híres Oia. De érdemes autót bérelni, és felfedezni a többi pasztellszínű települést Firától Pyrgoson át Megalochoriig. És a fantasztikus Akrotiri régészeti leleteket sem szabad kihagyni!

Szantorini, Görögország (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
mimi / Travelo

A városnézés után pedig irány a tenger, ami ezen az apró, vulkanikus szigeten nagyon különleges élmény. Vannak a vulkáni homok miatt fekete strandok – ilyen Kamari és Perissza –, de szürkés-fehéres, földöntúli formákba rendeződő sziklás partszakasz is – ilyet például Vlychadánál találunk. Bár nem olcsó mulatság, mindenképpen megéri befizetni egy egynapos hajózásra is a kaldera vizein. Kirándulás az aktív vulkánon, utána csobbanás a hajóról a vulkanikus tevékenység miatt meleg tengervízbe, majd vacsora és naplemente a fedélzeten – olyan emlékek, amiket ha felidézünk, máris jobb kedvre derülünk a hideg téli estéken.

Lisse, Hollandia

Évekkel ezelőtt hallottunk először a világ legszebb virágoskertjének titulált Keukenhofról, és azóta arról álmodoztunk, hogy egyszer eljutunk ide. Többször jártunk már Hollandiában, de valahogy sosem a tulipánszezonban. Idén viszont a lehető legtökéletesebb időpontban, április utolsó napján érkeztünk az országba, így végre megnézhettük az Amszterdamtól mintegy negyven kilométerre található pompás parkot.

Keukenhof, Lisse, Hollandia (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
mimi / Travelo

Azok a dolgok, amikre az ember éveket vár, a legritkább esetben szoktak a valóságban is olyan tökéletesek lenni, mint az álmaiban. A Lissében található Keukenhof a kivétel: minden pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltük. A nap sütött, a kertben található fák éppúgy virágba borulva vártak, mint az itt található hétmillió hagymás növény zöme. És bár rengetegen voltak kíváncsiak a parkra, a főbejárattól eltávolodva a hatalmas – 32 hektáros – területen jól eloszlott a tömeg. Aki szereti a virágokat és teheti, egyszer menjen el ide, életre szóló élmény lesz.

Dél-Korea

Méltatlanul hanyagolt célpont a magyar utazók körében, pedig nem lehet melléfogni vele! Japán és Kína ötvözeteként szokták emlegetni, amiben részben persze van is igazság, hiszen mindkét országgal hosszú közös múltra tekintenek vissza, de hiba emiatt kevésbé érdekesnek tartani, vagy a sor végére rakni. A kulturális látványosságok rajongói épp úgy megtalálják itt a számításukat, mint azok, akiket a természet szépségei vonzanak.

Szöul, Dél-Korea (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
Bloomberg / Europress / Getty

Olyan világörökségi helyszínek várják itt a látogatókat, mint a Csangdokkung palota titkos kertje, vagy egy régi erőd a város mellett, ami nemrég hivatalosan is felvette nevébe a "Happy" jelzőt. Utóbbi lakói így már Happy Suwont írhatnak az okmányaikba. De itt található Jeju vulkanikus szigete is, amely a világ kevés matriarchális berendezkedésű társadalmainak egyike.

De a nagyvárosok szerelmeseinek is érdemes célba venni Dél-Koreát. A főváros, Szöul mára igazi metropolisszá vált, ahol még akkor sem kell szomorkodnia, ha esős napot fog ki. Vannak ugyanis látványosságok a városban, amelyek csak esőben fedik fel magukat a járókelőknek. Puszan városa pedig egy olyan különlegesség, amit legalább egyszer az életben látni kell: kikötője a világ legforgalmasabbjai közé tartozik, belvárosa felhőkarcolókkal van tele, és az ötvenes-hatvanas években a hegyoldalba épült színes lakóépületei miatt " Kelet Szantorinijeként" is szokták emlegetni.

Szöul, Dél-Korea (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
Fidelis Simanjuntak / Europress / Getty

 Az év egyik legemlékezetesebb napja is Dél-Koreában történt velünk: 24 órára beköltözhettünk egy buddhista kolostorba, és megtapasztaltuk, hogyan élik mindennapjaikat. A híresen jól karbantartott túraútvonalaikból párat kipróbálni és forró nyári időben a tengerpartjaikon fürdőzni még visszavágyunk.

Fehérvárcsurgó, Magyarország

Fehérvárcsurgón idáig inkább csak átutazóban voltunk, néhány évvel ezelőtt annak kastélyát is csak lepukkant, omladozó, bozóttal benőtt állapotában láttuk. Aztán tavasszal megdöbbentett minket a kastély látványa: az épület gyönyörűen sárgállott, a legalább 50 focipálya méretű angolpark az utolsó fűszálig kompletten kicserélődött, megújult.

Fehérvárcsurgó (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
rea / Travelo

 Az egész hangulata olyan volt, mintha valamikor a múlt századelőn megállt volna az épület toronyórája. Mert egyébként imádtuk a szobánk feletti svájci óraművet, amelynek mutatója finom érzékenységgel kattant minden órában éjszakánként, ahogy szerettük a kastélypark melletti csónakázó-tó romantikus gloriettjét is.

Kevés jobb dolgot tudunk elképzelni a kandeláberekkel megvilágított tóparti estéken vacsora után, mint egy kupola alatti, évszaktól független összebújást. És bár még nincs, két éven belül egy wellness-részleget is ígértek a főúri lakba. A kastély azonban szellemes történetével együtt már most, jakuzzi nélkül is élvezhető.

Villány, Magyarország

Október elején három nap elég volt hozzá, hogy örökre a szívünkbe zárjuk Villányt és környékét, 2016-ban pedig biztosan visszatérünk ide. Hogy mi tetszett annyira? A misztikus Szársomlyó, a bájos pincesorok, a környéken tehető kerékpáros túrák, a mediterrán hangulat, a menő éttermek Mandulától a Bock Óboron át Sauskáék kóstolóhelyiségéig.

Villánykövesd (48 kép)
Galéria: 2015-ös kedvenceink
Mokos Peter / Hotel Cabernet

 

Olvasóink pedig ezeket szerették tőlünk 2015-ben
10. Álomnyaralás helyett koszfészek hárommillióért: Romantikus karibi vakációra indult egy brit tévés műsorvezető, az odaúton azonban szörnyű csalódás érte: a repülőgép első osztályú kabinjában nem luxus, hanem gusztustalan kosz fogadta. Élményeiről videót készített, melyet azóta százezren láttak; a légitársaság elnézést kért.
9. A nyolckerről áradozik egy brit utazási magazin: Ismét bekerült a nemzetközi sajtóba Budapest, mint ajánlott turistacélpont: a Condé Nast Traveller magazin januári számában közöl képes összeállítást.
8. Budapesten van Európa legjobb szállodája: A TripAdvisor felhasználói szerint a világ negyedik legjobb szállodája a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace, európai viszonylatban pedig ez a hotel számít a legjobbnak. Odavannak a személyzetéért, a szobáiért és az elhelyezkedéséért is.
7. Meztelenül izzadni vadidegenek között: Zavarba hozza az egyre több szaunarészlegen tapasztalható szabad testkultúra? Úgy gondolja, mindössze egyszerű összeesküvés-elmélet az, hogy a fürdőruhás szaunázás egészségtelen? Utánakérdeztünk a dolognak átlagembereknél, bőrgyógyásznál, szaunamestereknél határon innen és túl.
6. Három tipp: így utazhatja be a világot ingyen: Ingyen akar utazni? Menjen kivit szüretelni Új-Zélandra, házat őrizni és kutyát sétáltatni Balira, vagy óvónéninek Spanyolországba! Orsi, Rita és Ági pont így tett. Megmutatjuk, hogyan csinálhatja utánuk.
5. Tíz fantasztikus hely, amit unokái már nem fognak látni: Szívesen megnézné a Tádzs Mahalt, a Galápagos-szigeteket, vagy éppen gleccser-sízne az Alpokban? Siessen, mert lehet, hogy már nem sokáig teheti meg mindezt!
4. Ezek a világ legveszélyesebb turistalátványosságai: Minden évben turisták tucatjai zuhannak a Grand Canyonba, válnak a cápák martalékává Florida partjainál, tűnnek el a Mont Blanc-on vagy zuhannak le helikopterrel Hawaii vulkánjai felett. Ha nem akarja a statisztikákat gazdagítani, kerülje el az alábbi természeti látványosságokat, vagy csak legyen nagyon óvatos!
3. Mindenkinek ingyen telek jár ezen a trópusi szigeten: Forró nyarak, tavasziasan hűvös telek és fantasztikus pálmafás strandok várják a csendes-óceáni Pitcairn-sziget látogatóit. Az idilli táj ellenére senki sem akar letelepedni a szigeten: idén összesen egy ember adta be kérvényét a vízumra, melyhez ingyen telek is jár.
2. Négy titkos vidéki fürdő, amit csak a helyiek ismernek: Négy vidéki fürdő, amit szinte csak a környékbeliek ismernek, ezért az árak barátságosak és nincs akkora tömeg sem, mint a felkapott helyeken. A jelszó: csak semmi flanc!
1. Megnyílt a debreceni Disneyland: Emberarcú 3D-s beszélő fa, Flintstones vízibicikli és épített mesejelenetek - a közel 30 ezer négyzetméter alapterületű Kerekerdő Élménypark egész évben szabadtéri és fedett programokkal várja a családokat.
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek