100 év után ismét látható Róma ókori márványtérképe

Száz év után csodálhatja meg ismét a közönség az ókori Róma Forma Urbis névvel ismert térképet, amely a Colosseum szomszédságában nyitott új múzeumban látható péntektől.

A Forma Urbist az Örök Város egyik legritkább és legjelentősebb ábrázolásai között tartják számonForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Ronchini

A latinul Forma Urbis, vagyis a város alakja nevű térképet hatalmas márványlapokra vésték fel 203 és 211 között, Septimius Severus császár uralkodása idején. Az Örök Város egyik legritkább és legjelentősebb ábrázolásai között tartják számon, melyet a közönség csaknem egy évszázad után láthat ismét.

A térképet eredetileg százötven márványlap alkotta, de az eredeti alkotásnak csak egy tizede maradt fennForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Ronchini

A Forma Urbist eredetileg százötven márványlap alkotta, és tizennyolc méterszer tizenhárom méteres felületet fedett le. A békéről elnevezett császári fórum egyik aulájának a falát díszítette, mely később a Forum Romanumon emelt Santissimi Costa e Damiano templom részévé vált.

A térképet 1562-ben fedezték fel, de azóta több darabja elveszett. Az eredeti ábrázolás egy tizede maradt fenn.

Forrás: AFP/Andreas Solaro

A Forma Urbist utoljára 1903 és 1924 között állították ki a Capitolium Múzeum udvarán, később egyes darabjai a Celius-dombon található antik kőtárban voltak láthatók.

A kiállítás fő szempontja volt, hogy a közönség jól átlássa a térképet. Ezért nem függőlegesen, hanem fektetve helyezték el, és a töredékek alatt Giovanni Battista Nolli 1748-ban készült térképét rajzolták fel, amely kora legrészletesebb térképe volt Róma ókori helyszíneiről.

A márványtérkép a Colosseummal szemközti Celius-dombon kialakított régészeti parkban kapott helyetForrás: NurPhoto via AFP/Andrea Ronchini

A Forma Urbisnak szentelt múzeum a Colosseummal szemközti Celius-dombon kialakított régészeti parkban található. Az ókori városnak ez a része eddig nem volt látogatható: most a múzeum épülete körül szabadtéri régészeti sétát lehet tenni a kiállított kőtáblák, sírfeliratok és más leletek között.

Roberto Gualtieri római főpolgármester a múzeum megnyitóján elmondta, hogy ez az első lépés a Colosseum és a Forum Romanum alkotta régészeti terület bővítésében. A régészeti park ingyenesen látogatható, a Forma Urbis-múzeumba jegyet kell váltani. Keddtől vasárnapig, 10 és 16 óra között látogatható.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek