Nyertes fotók a karanténban megszelídített rókától a harmatos szitakötőig

A karantén idején megszelídített róka portréja, szuperközeli felvétel a halakról és a Magyar Zene Háza szinte absztrakt fotója is szerepel a Magyarország 365 című fotópályázat díjazottjai között. A fotópályázat ünnepélyes díjátadóját december 1-jén tartották az Eiffel Műhelyházban.

Daróczi Csaba: A halak csillagképeForrás: Daróczi Csaba/naturart.hu

Három kategóriában lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal: Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki. Az első helyezettek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer forintos, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos díjazásban részesülnek.

Radisics Milán: Roxy, a szomszédunkForrás: Magyar Természetjáró Szövetség/Facebook

A szakmai zsűri döntése alapján a Természet és táj kategória első helyezettje a fentebb látható fotó, Daróczi Csaba A halak csillagképe, amely egyébként nemrégiben az Év természetfotója elismerést is megkapta, a fotós maga pedig az Év természetfotósa lett. A verseny második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás című képe lett, harmadik helyezést ért el Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett.

A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán Roxy, a szomszédunk című sorozata kapta, melynek darabjai egy rókával a karantén idején kötött barátság dokumentumai. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című képéért.

Makai Balázs: Harmatos szitakötőForrás: Makai/https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba kapta a Magyar Zene Háza című képéért, a második helyen Novák Gábor Ködtakaró, a harmadik helyen pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója végzett. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című alkotása kapta, a közönségdíjas pedig Herman Dóra A mesebeli kastély című képe lett.

Az Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István A pillanat varázsai című sorozata lett. Második helyen Mohos Márton Búcsú, a harmadik helyen pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozata végzett. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Szabó Nándor Az élet útja című képe, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata kapta. A közönségdíjas Orbán Péter Első sorból című fotója lett. A díjazott képeket ide kattintva lehet megnézni.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek