Ez a kisfiú még csak 10 éves, de már 100 ezer dollárért veszik a festményeit

Pablo Picasso egyik leghíresebb háborús festménye, a Guernica ihlette és inspirálta a 10 éves San Diego-i Andres Valencia festményét, amit Ukrajna inváziójának (Invasion of Ukraine) nevezett el – olvasható a Smithsonian oldalán.

Andres Valencia még csak 10 éves, de már saját kiállítása van New YorkbanForrás: AFP/2021 Getty Images/Aaron Davidson

"Andres a szobájában volt, miközben az ukrajnai háborúról szóló híreket néztem és hallgattam" - mondta a művész édesanyja. Amikor bementem hozzá, láttam egy kis 23x30 centis vásznat egy színes vázlattal. Megkérdeztem mi a címe, mire azt válaszolta, Ukrajna inváziója.

A festmény bal felső sarkában egy szem az ukrán zászlóra sír. Középen egy fenyegető, orosz zászlós katona szorongat egy géppuskát. A 10 éves kisfiú az alkotást egy nagyobb vászonra is megfestette, majd eladásra kínálták az interneten, a bevétel teljes összege pedig az ukrán fiatalokat támogató Klitschko Alapítványhoz került.

De nem ez volt Andres Valencia első komolyabb sikere: tavaly decemberben történelmet írt azzal, hogy ő volt a legfiatalabb művész, aki valaha is bemutatkozott az Art Miami kiállítóteremben, ahol három nap alatt eladta a teljes, 17 festményből álló kollekcióját.

A képek 5000 és 20 000 dollár (2-8,5 millió forint) között találtak új gazdára. Idén júniusban pedig megnyílt első önálló kiállítása a New York-i Chase Contemporary galériában, ahol mind a 35 alkotását megvették. 

„Nagyon örülök, hogy eladhatom a festményeimet" – mondja Valencia a New York Postnak. „Érzelmileg nem kötődöm hozzájuk, mert tudom, hogy mindig tudok készíteni egy másikat." A kisfiú naponta 1-2 órát fest, közben pedig Beatlest, Jimi Hendrixet és Freddie Mercuryt hallgat. Mindeközben megmaradt gyereknek, aki a suli után a barátaival játszik, és nagy Pokémon, Click N' Play és GI Joe rajongó - írták a cikkben.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek