A hétvégén olyan eldugott helyekre, épületekbe, kertekbe juthatunk be, ahová máskor nem

Pár napja írtunk arról, hogy az őszies napokkal együtt megérkezett az évszak egyik legsokoldalúbb programsorozata, a Kulturális Örökség Napjai, ahol olyan épületekbe és kertekbe, eldugott helyekre is bejuthatunk, ahová máskülönben nem lenne lehetőségünk. A több mint 400 program és helyszín közül nagyon nehezen, de kiválogattunk 10 érdekességet, amire megéri elmenni szeptember 17. és 18. között.

Kedvenc programjaink között van épületbejárás, kerületi séta, teaszertartás és ikebana kurzus, Róth Miksa felfedezőtúra és kalligráfia, illetve könyvkötő workshop, hogy csak párat említsünk kezdésnek.

A Kulturális Örökség Napjai programsorozat 1984-ben, Franciaországból indult, és két évtizede fontos hazai kulturális esemény, amire a műemléki és kulturális helyszínek, szervezetek rengeteg felfedeznivalóval és különleges programmal készülnek. Ha az oldalon keresni szeretnénk, jelenleg több mint 400 különböző program, vezetés, kiállítás és workshop közül válogathatunk, melyek mindegyike ingyenes, de egyesek regisztrációhoz kötöttek!

Csodáljuk meg a felújított Szent István-termet

Éppen ezért, mivel szorít az idő, elsőként a Szent István-terem bejárását ajánljuk a figyelmetekbe. Akinek még nem sikerült bejutni és megnézni a csodaszép, felújított termet, az most még lefoglalhat magának egy-egy helyet a látogatásra. Az 1 órás, tabletes, digitális tárlatvezetésre még vannak helyek szeptember 17-én és 18-án is, főleg 13 óra utánra. 

A Szent István-teremForrás: Karasz / oroksegnapok.gov.hu

A szervezők kérése, hogy akik sikeresen regisztráltak az adott időpontra, azok 15 perccel előbb érkezzenek a helyszínre, amit az Oroszlános udvar felől lehet megközelíteni. A regisztrációhoz kattintsatok IDE!

Séta az Újpesti Városházán

Az épületet 1900-ban építették historizáló és szecessziós motívumokkal, méghozzá a kor sztárjai, Böhm Henrik és Hegedűs Ármin tervei alapján. A díszes városháza pillanatok alatt Újpest egyik jelképévé vált.

Újpesti VárosházaForrás: oroksegnapok.gov.hu

A mostani bejárás során megnézhetjük az épület közösségi részeit, illetve a házasságkötő termet és a dísztermet is, valamint Újpest történetével és jelentős személyiségeivel is megismerkedhetünk. A városháza mellett egy szabadtéri kiállítás is vár ránk, melynek címe: Újpest Iparváros Anno. Az épületvezetések 10, 11, 14 és 15 órakor indulnak szeptember 18-án vasárnap.

Magyar márkák, magyar plakátok

Erről a tárlatról már írtunk korábban. Helyszíne az Országos Széchenyi Könyvtár, ami régi tervét valósította meg azzal, hogy a 4. emeletén megnyitotta ezt a kiállítást. A Magyar márkák, magyar plakátok anyagát a nemzeti könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának munkatársai hosszas kutatómunka után rakták össze.

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából most tárlatvezetéssel is végigjárhatjuk a 19. század végétől a 20. század végéig tartó plakáthadjáratok remekeit, megismerhetjük vagy emlékezhetünk gafiakai és szövegi játékosságukra. Vezetéseket mindkét nap tartanak majd, de a regisztrációs felületet még nem jelezték az Örökség Napok oldalán.

Tárlatvezetés a Magyar márkák, magyar plakátok kiállításbanForrás: oroksegnapok.gov.hu

Séta a Budai Arborétumban

A Villányi út 29-43. szám alatt található Budai Arborétumban dísznövény-szakértő vezetésével tehetünk sétát szeptember 17-én, szombaton, 14 és 15 óra között. Az egy órás program a 19. század végén létrehozott Budai Arborétum gazdag növénygyűjteményébe ad betekintést. A séta maximális létszáma 20 fő, a vezető neve Dr. Szabó Krisztina.

A Ferenc áramátalakító

A városi közúti villamosközlekedés áramellátását biztosító áramátalakítás egyedülálló ipari emlékét, az 1908-ban épült Ferenc áramátalakítót szeptember 17-én nézhetjük meg a 9 órától 14 óráig, óránként induló épületvezetésekkel.

Ferenc áramátalakítóForrás: oroksegnapok.gov.hu

A 8-10 fős csoportok tagjai megtekinthetik működés közben az 1000 kW-os, több mint 110 éves motordinamót és a 100 éves konverter berendezéseket. És a vezetők az áramátalakítók 60 éves távvezérlés történetének eszközeiből is bemutatnak pár érdekességet. 

ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Az első folyamatosan működő magyar egyetemi könyvtár 1784-ben került a Ferenciek terére, de csak csak 1876-ban készült el. A Lotz Károly-freskókat is rejtő épület legféltettebb kincsei között 183 kódexet, köztük 14 corvinát és mintegy 1150 ősnyomtatványt tartanak számon. Az eklektikus, kétemeletes, belső udvaros épület Skalnitzky Antal és ifjabb Koch Henrik tervei alapján készült el.

Az Örökség Napok alkalmából bejárhatjuk a 200 négyzetméter alapterületű, hatalmas ablakok és kettős üvegtető közé zárt olvasótermet, részt vehetünk a szeptember 17-re tervezett könyvkötő műhelyen, ahol 11 és 17 óra között különleges könyvecskéket készíthetünk, illetve szépírást is tanulhatunk. Az épületvezetések 12,13,14 és 15 órakor indulnak, magyar, angol és német nyelven is.

A Prónay-kastély Acsán

A listából nem maradhatott ki a Pest megyei Acsa barokk kastélya, mivel a romos, 18. századi épület hétköznapokon nem látogatható. Most azonban felfedezhetjük a négy saroktornyos kastélyt, mely a bejárati kapu címere alapján 1735 és 1740 között épülhetett. A fennmaradt okiratok szerint az itáliai Giovanni Battista Carlone tervei szerint valósult meg.  A barokk kastélyokra jellemzően itt is minden lakószobát és közlekedőteret falképek díszítettek, az emeleti díszterem mennyezetét gazdag stukkódíszítés borítja.

Prónai-kastély, AcsaForrás: oroksegnapok.gov.hu

Az acsai kastély megjelenése azokat a 17. század folyamán épült felvidéki kastélyokat idézi, ahonnan az építtető család - Prónay Gábor és felesége Királyfalvi Róth Éva - származik. Épületvezetések szeptember 17-én és 18-án, minden egész órában, illetve 10-15 fő esetén indulnak.

Japánkerti teaszertartás - UrasenkeForrás: oroksegnapok.gov.hu
És ha tehetjük, ezeket se hagyjuk ki:

♦ Ikebana, japán virágrendezési bemutató, illetve japánkerti teaszertartás - A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum japánkertjében

♦ A főváros ékszerdoboza - A Várkert Bazár, ahogy még sosem láttuk

♦ Reneszánsz tánc a Festetics palotában - Kőszeg

♦ Gödöllői Víztorony

(Címlapkép forrása: ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár - Andocs / Shutterstock.com)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek