Áthajtották az első állatokat a Kilenclyukú hídon

A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnep keretében indították el a pusztai legelőkre szombaton az állatokat a Hortobágyon. Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok, illetve a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.

Csikósok és a Puszta ÖtösForrás: hortobagy.eu / galéria

Amint az ünnepen is elmondták, a pásztorok életének mindig is kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről. Jelenleg az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy kilencezer hektáros területén. Ez a teljes puszta területének csaknem tíz százalékát teszi ki - mondta az eseményen a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI híre szerint.

A marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménes pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak a kint legelő méneshez.

A szombati Szent György-napi kihajtási ünnepen fellépett a Debreceni Népi Együttes, majd bemutatták a közönségnek a Hortobágy eddigi és új örökös pásztorait, a számadók pedig - akiknek az őszi behajtáskor kell számot adniuk a nyájak szaporulatáról - átvették megbízóleveleiket. A Hortobágy folyó partján lévő vásártéren kirakodóvásár is várta az érdeklődőket.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek