Megtudtuk, melyik országban miről álmodnak a leggyakrabban

Vajon a világ különböző pontjain hasonló dolgokról álmodnak az emberek, vagy teljesen másról? Az álomfejtés bizonytalan műfaj, ezért egy brit, alvással foglalkozó blog az álmok jelentése helyett inkább azt vizsgálta meg, ami biztosabban tudható: megnézte, melyik ország lakói miről álmodnak a leggyakrabban. A szórakoztató felmérésből sok minden kiderül, többek között az is, hogy mi foglalkoztatja leginkább a magyarok tudatalattiját.

A Mornings.co.uk 147 ország Google keresési adatait vizsgálta meg az Ahrefs nevű szoftvercég segítségével. Az álom szót lefordították az adott ország nyelvére, majd megnézték, melyek azok az álomszimbólumok, amelyeknek a jelentésére a legtöbbször keresnek rá az emberek. Meglepő összefüggésekre jutottak.

Álmaink során mintha egy másik dimenzióba lépnénkForrás: 2219324 / 9 images/Pixabay

Kiderült, hogy a világon a legtöbbet kígyókról szoktak álmodni az emberek – a 147 vizsgált ország közül 52-ben a kígyó a leggyakrabban megguglizott álomkép. Ez nem meglepő egy olyan ország esetében, mint mondjuk Brazília, ahol az esőerdőkben sok kígyó él, és a kígyómarástól való félelem mindennapi realitásnak számít. De hogy miért álmodnak olyan gyakran kígyókról a finnek, az osztrákok és a litvánok is, az már egy kicsit rejtélyesebb. A kígyóálmok különösen "népszerűek" Kelet-Európában, valamint Ázsia és Afrika egyes részein: kígyókkal álmodnak a legtöbbször a törökök, az oroszok, és a taiwaniak is.

Minden harmadik ország rémálma tehát a kígyó, de ez nem jelenti azt, hogy ez a végtag nélküli hüllő az egyetlen félelmetes élőlény, ami megjelenhet az álmainkban. Argentínában például a pók, Peruban a patkány, El Salvadorban, Guatemalában, Nicaraguában és Venezuelában pedig a tetű tartja a leggyakrabban rettegésben az álmodókat – ahogy a Google keresésekből kiderül.

Minden harmadik ország rémálma a kígyóForrás: Kristina Vackova/Shutterstock

Nem kevésbé rémisztő, de még ráadásul bizarr is a kígyó után a világon a második legelterjedtebb álomkép. Bizonyára ráismersz arra a pánikszerű ijedtségre, amikor álmodban rádöbbensz, hogy kihullottak a fogaid. Talán a zord északi időjárás teszi, de 17, többnyire északi országban áll ez az álom az első helyen a listán. Közöttük van Norvégia, Svédország, Írország, Egyesült Királyság, Hollandia, Kanada és az USA is.

Ha nem hiszünk benne, hogy egy ország tipikus álma elmond valamit a lakosainak a pszichéjéről, akkor nézzük meg a Franciaországra vonatkozó adatokat! Mi másról álmodhatna egy francia, mint az exéről? Ebben rokon lelkek a luxembourgiakkal, a japánokkal, a mexikóiakkial, valamint Madagaszkár és Togó lakosaival, akiknek szintén az exükön jár az eszük alvás közben.

A párkapcsolat örök téma: az exről, a házasságról, csecsemőkről és a szexről is sokan álmodnak világszerteForrás: karosieben/21 images/Pixabay

Ha már a szerelemnél tartunk, vajon melyik országokban álmodnak a leggyakrabban a szexről? Nem olyan sok helyen, mint elsőre gondolnánk... Mindössze két országban, amelyek egymás mellé esnek. Nigerről és Ghánáról van szó. Hasonló dolgok foglalkoztatják Bolívia, Tunézia vagy például Guyana lakóinak tudatalattiját is, bár egy kicsit ártatlanabb fókuszt kap a téma, ahogy Irak, Szaud-Arábia és Algéria állampolgárainak az álmaiban is. Az előbbi három országban csecsemőkről, az utóbbiakban pedig a házasságról álmodnak a leggyakrabban.

Bhután az egyetlen ország, ahol a szivárvány a leggyakoribb álomForrás: @greg_nunes/Unsplash

Van néhány ország, ahol az emberek tudalattija semelyik másik országhoz sem hasonlítható a világon. Ilyen például Bhután, ahol a világon egyedülálló módon szivárvánnyal álmodnak a legtöbbet az emberek. Nincs társa Dél-Koreának sem, ahol a vízbe zuhanás a leggyakrabban megguglizott álomkép, vagy a Zöld-foki Köztársaságnak, ahol a vér. Az örmények is különutasok: talán azért, mert országuk az egyik legrégebbi bortermelő régió a világon, még éjszaka is a szőlőn jár az eszük. Az egyetlen ország, amelyiknek nem valamilyen ősi, archetipikus szimbólumhoz kapcsolódik az álma, Haiti. Itt ugyanis autókról álmodnak a legtöbbet az emberek.

Na és miről álmodunk mi?

Nem fogjátok kitalálni! A halottakról... Ez első hallomásra eléggé ijesztőnek tűnik – vajon mit mondhat el mindez az általános közérzetünkről –, de egy gyors Google keresés után kiderül, hogy semmi ok a pánikra. Egy az álmokat pszichológiai szempontból vizsgáló oldal, a Dreamoods szerint a halálról szóló álmot nem szó szerint kell értelmezni. A halál jelenthet egy új kezdetet, vagy pozitív előremozdulást az életedben. Jelentheti azt, hogy egy régi, destruktív énrészedtől szabadultál meg, vagy hogy egy átmeneti időszakon mész keresztül, amelynek során magad mögött hagyod a múltat. Bármilyen jelentést is tulajdonítunk neki, az mindenestre érdekes információ, hogy álmaink tekintetében nem vagyunk egyedül a világon: a halál foglalkoztatja Csehország, Mali, Nigéria, Pakisztán, Costa Rica és Sri Lanka lakosainak a tudatalattiját is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek