Végleges a döntés: nem épülhet McDonald’s Caracalla termái mellé

Bírósági ítélet született arról, hogy a McDonald's nem építhet éttermet Caracalla római császár fürdőépülete mellett, tudtuk meg az Artnet.com-tól. Caracalla termái egyike a legjobb állapotban megmaradt római kori fürdőknek. A 3. század elején épült komplexumot a 6. századig használták, és naponta átlagosan nyolcezren keresték fel. A hatalmas épület romjai föld alatti alagútjaival a város egyik legnépszerűbb látványosságai közé tartoznak.

Caracalla termái RómábanForrás: Jackbolla/Shutterstock

A gyorséttermi lánc még 2018-ban döntött úgy, hogy egy 250 férőhelyes éttermet létesít az antik emlék szomszédságában lévő magánbirtokon, de a terv heves vitákat váltott ki. Egy fogyasztóvédelmi egyesület, a Codacons például, felemlegetve a vatikáni McDonald's "szégyenét", "tiszteletlenségnek" nevezte a tervet, és azzal fenyegetőzött, hogy a bírósághoz fordul.

Ahogy korábban írtuk, a hetekig tartó vitákat követően az olasz kulturális miniszter Alberto Bonisoli Facebookon jelentette be, hogy visszavonja az építési engedélyt. A döntést a város polgármestere, Virginia Raggi is támogatta, aki Twitteren azt írta, hogy "Róma csodáit meg kell védeni".

A McDonald's bíróság elé vitte a vitát, és most arról írt az artnet.com, hogy Olaszország legfelsőbb közigazgatási bírósága helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely megakadályozta, hogy a McDonald's folytassa az építkezést. Az ítélet azt is lehetővé teszi, hogy a kormány a kulturális örökség védelmére hivatkozva megakadályozzon jövőbeni fejlesztéseket fontos történelmi helyszínek közelében – írja az Art Newspaper, melyet az artnet.com idézett.

A McDonald's olaszországi terjeszkedésének megakadályozására korábban is volt példa. 2016-ban a firenzei Piazza del Duomó-n tiltották meg, hogy éttermet nyisson, 2017-ben azonban engedélyezték, hogy a római Szent Péter-bazilika előtt létesítsen helyet, annak ellenére, hogy tiltakozást váltott ki a környékbeli lakók és boltosok körében.

„Mint mindig, ebben az esetben is megfeleltünk az összes nemzeti, regionális és helyi törvénynek és előírásnak" – mondta a McDonald's az Art Newspapernek a Caracalla-termái mellé tervezett étterem ügye kapcsán. A gyorsétterem-óriás 2025-ig 200 új McDonald's megnyitását tervezi Olaszországban, kiegészítve ezzel a 600 meglévő helyet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek