Feltárulnak a zsinagógaépítészet mesterének titkai a Páva utcában

Ha betérünk a Holokauszt Emlékközpontba, egyedi építészeti környezet és belső udvar fogad bennünket. Ennek szerves része a Páva utcai zsinagóga, mely egykor Budapest második legnagyobb zsinagógája volt. Itt, az Emlékközpont zsinagógaterében szervezik meg A szegedi és a Páva utcai zsinagóga múltja, jelene és jövője című konferenciát, amire minden kultúrára, építészeti érdekességekre nyitott érdeklődőt szívesen várnak.

A tárlatvezetésen minden apró részletre fény derülForrás: Holokauszt Emlékközpont / Facebook.com

A kétnapos programot szeptember 30. és október 1. között szervezik; az előadásokra, tárlatvezetésekre és filmvetítésre pedig csak regisztrálni kell a központ űrlapján keresztül - írták az esemény oldalán.

A program szeptember 30-án a megnyitóval kezdődik 10 órakor, majd a két nap folyamán hallhatunk előadásokat Baumhorn Lipót örökségével és a szegedi új zsinagóga jelenével kapcsolatban, illetve megtudhatjuk azt is, hogy milyen imaházak voltak a Ferencvárosban még a Páva utcai előtt. Szó lesz ezen kívül a Páva utcai zsinagógáról és történelmi elődeiről, például a sárkány alaprajzú zsinagógákról, valamint arról, hogy ezek az épületek milyen helyet foglaltak el Baumhorn munkásságában.

A tárlatvezetést a zsinagógatérben 15 és 15:30 között tartják szeptember 30-án. A két kiállítás a Páva utcai közösség és zsinagóga, valamint a szegedi zsinagóga (építés)történetét mutatja be. Ezek után filmvetítésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol Böröcz László, illetve Virág Katalin alkotását, az Aki értette a növények nyelvét című filmet nézhetik meg. A konferencia második napja 9:45-kor kezdődik és 13:30-ig tart. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek