Megrendítő sajtófotók mutatják meg, milyen volt a világ 2021-ben

Már látogatható az év legjobb nemzetközi sajtófotóit összegző kiállítás, a World Press Photo a Magyar Nemzeti Múzeumban. A világszerte 120 helyszínen bemutatott válogatás Magyarországon szeptember 24-től október 31-ig tekinthető meg.

Kaliforniai oroszlánfóka egy KN95-ös maszkkal játszik kaliforniábanForrás: Ralph Pace/World Press Photo

A kiállításon látható 151 felvételt nemzetközi zsűri válogatta össze 130 ország 4315 fotóriporterének 74470 fotójából. A tárlathoz egy kísérőkiállítás is kapcsolódik a Szebeni Műhely jóvoltából, mely tizenöt magyar fotóművész alkotásaival mutatkozik be, Lát-lelet címmel, írják a szervezők közleményükben. Emellett más kísérőprogramokat is láthatunk, a moziteremben például dokumentarista filmeket vetítenek.

Életünket az elmúlt időszakban a járvány határozta meg. Igaz, a nyári hónapok kicsit feledtették a pandémia miatti bezártságot, de már aggódva pillantunk körbe a világban: vajon a 4. hullám nálunk milyen megszorításokat hoz majd? Miközben az emberiség globális együttműködéssel igyekszik leküzdeni a járványt, a fotóriporterek más, regionális konfliktusokról, szociális problémákról, természeti szépségekről, környezetvédelemről és sporteseményekről is tudósítanak a kiállításon. Az elmúlt évek rendkívüli közönségsikere után a kiállítás a megszokott négy hét helyett öt héten át látogatható. 

Egy férfi megpróbálja elriasztani a sáskák hatalmas raját Kenyában.Forrás: Luis Tato for The Washington Post/World Press Photo

A pályázatra küldött képekről a fotózás neves szakembereiből álló huszonnyolc tagú zsűri döntött. Minden díjazott kép szigorú ellenőrzési folyamaton megy át, hogy egészen biztosak lehessünk abban, hogy a kép nem manipulált, és az esemény megfelel a képaláírásnak. A képekből itt láthat némi ízelítőt.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek