Megnyílt Pompeji 2000 éves falatozója

Az ókori Pompeji városát a Vezúv 79-ben vastag hamuréteg alá temette, különlegesen jó állapotban őrizve meg az épületek maradványait. Bár már régóta zajlanak kutatások a helyszínen, a városnak jelentős része még mindig feltáratlan, így további izgalmas leletekre lehet számítani. Egy nemrégiben feltárt, a mai gyorséttermekhez hasonló, 2000 éves étkezde augusztus 12-én nyitott meg a nyilvánosság előtt, írja az eltemetett város, weboldalán.

Forrás: AFP/Luigi Spina/AFP PHOTO/POMPEI PRESS OFFICE

Az ilyen, thermopolium néven emlegetett helyen, az antik görög és római világban egykor meleg ételeket és italokat árusítottak, melyeket a falba épített pultokon, edényekben tároltak. Főként a középréteg és az alsóbb néposztályok jártak ide, akiknek a körében szokás volt a házon kívül étkezni.

A pompeji Thermopolium egyik nevezetessége a freskókkal díszített pult, amelyen mitológiai alakok mellett állatok képeit láthatjuk. A festményekből a szakértők arra következtetnek, hogy az étkezdében kínáltak csirkét, kacsát, az agyagedényekben pedig sertéshús, hal, csiga és marhahús nyomait is felfedezték. Minden nap délután 4 és 7 óra között látogatható a helyszín, a belépés legfeljebb 5 fős csoportokban, 20 percenként lehetséges.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek