Pénteken kezdődik az ország második legrégebbi kulturális fesztiválja

Augusztus 13-án veszi kezdetét az egy héten át tartó Mura menti napok – Hármashatár fesztivál az ország kapujában című rendezvényfolyam Letenyén - adja hírül a zaol.hu.

A letenyei Andrássy-kastélyForrás: Wikipédia / Készítette: Pasztilla aka Attila Terbócs

A Helikoni Ünnepségek után a Mura menti napok az ország második legrégebbi kulturális rendezvénysorozata, amely tavaly ünnepelte volna fennállásának 60. évfordulóját, ám a szép jubileumot megakadályozta a pandémia. Dömők József, a szervező Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója elmondta: ezért az idei programkavalkádot szentelik az ünneplésnek.

Már hagyomány, hogy a Mura menti napok minden korosztály számára kínál nézni-, látni-, hallgatnivalót, s ez most sem lesz másként. A fesztivál pénteken veszi kezdetét a Mura Nemzeti Program támogatásával megvalósuló, szintén kerek évfordulót ünneplő XXV. Mura Art Nemzetközi Festő Szimpóziummal a kastélyparkban, amelyre ezúttal az ökoszemlélet jegyében kerül sor, este Kegye János pánsípművész ad koncertet a templomban

Szombaton a Mura Menti Bornapokkal, a Stobos Tamburazenekarral, a Don Lázi Swingtet és Tunyogi Bernadett koncertjével, vasárnap muraközi és muravidéki hagyományőrző csoportok fellépésével, operettműsorral, valamint a Cakovec Dixieland Band műsorával várják a közönséget.

Augusztus 16-án nyílik meg a kastélyban Varga Ágnes letenyei születésű kortárs festőművész kiállítása, 17-én pedig Kalivoda Kata szintén letenyei születésű festő, grafikus emlékszobáját avatják fel ugyancsak a kastélyban. Szerdán ugyanott Mészáros T. László fotóművész életmű-kiállítása nyílik meg Mészi 60+ címmel. Az augusztus 20-i programokat is a Mura menti napok keretében rendezik, az esti nagykoncert fellépője a P. Mobil lesz.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek