Nyolc napon keresztül nyitott portákkal várják az Őrség falvai

Augusztus 15-én nyitja meg kapuit a Hétrétország, az Őrség falvai nyolc napon keresztül kulturális programok sokaságával várják az érdeklődőket. A huszadik éve megvalósuló rendezvénynek fontos elemei a nyitott porták, maga a műfaj is innen terjedt el az országban. Az idén 23 település 48 portája nyílik meg a látogatók előtt, hogy enni-, venni- és látnivalót kínáljon. 

Zsoldos-féle kerített lakóház - műemlék, Szalafő-Pityerszer - illusztrációForrás: Thaler/Wikipedia

A nyolc nap során 44 program közül lehet válogatni, melyekről Sülyi Péter, a rendezvény fő szervezője beszélt a vaol.hu-nak. A tavalyi jó tapasztalatok alapján az idén is két napon keresztül vendégeskednek itt más fesztiválok is, augusztus 16–17-én a Mediawave Film & Music Festival, a Kiscsőszi Pajtafesztivál, augusztus 18-án pedig a viszáki Kultúrpajta rendezvényei színesítik a programot, és egy népfőiskolai programot is befogadtak a szervezők.

A kulturális programok Földes László Hobo Ady-estjével kezdődnek, a feltámadás szomorúsága című előadást vasárnap este az Őriszentpéteri Pajtaszínházban hallgathatja meg a közönség. Az idén elhunyt Szomjas György filmrendezőre emlékezve három filmjét is levetítik az őriszentpéteri Malom udvarban kialakított kertmoziban.

Az idén is folytatódik a Zene Templomai sorozat, melynek keretében a környék különböző felekezetű templomaiban lesznek főként komolyzenei koncertek. Ezek között lesz zongora- és két gitárkoncert is, augusztus 22-én pedig Kollár-Klemencz László Farkas Róberttel és Dargay Marcell-lel hozza el az őriszentpéteri református templomba a Zabolátlan lovaim című műsort. A "köztivál" idei kiemelt programja az augusztus 20-ai emlékkoncert lesz: azokat a rocklegendákat idézi meg, akik már nem lehetnek közöttünk. Különböző emlékzenekaroknak köszönhetően a Pink Floyd, az Illés, a Fonográf és az Omega zenéi csendülnek fel a Malom udvaron.

Délelőtt és délután családi programokat kínálnak. Az Őrségi Nemzeti Park szakemberei három természetismereti programmal csatlakoztak a Hétrétországhoz. Lesz nappali és éjszakai lepkészés, és a Pataklakók című ismeretterjesztő játékfilmhez kapcsolódva élőben is bemutatják a Szala apró gerinctelen állatkáit.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek