Ősztől új koncertsorozat indul a Karmelita templomban

A magyar kultúra jeles napjain tematikus koncerteket lehet hallani a legkiválóbb hazai és határon túli magyar művészek, ifjú tehetségek előadásában a régizenétől a XX. század legnagyobb zeneszerzőinek művein át a népzenéig. Koncertet ad mások mellett Balázs János zongoraművész, Kelemen Barnabás hegedűművész, Pál István Szalonna és Bandája, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Bogányi Gergely is - olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.

Karmelita, Budai VárForrás: Andocs/shutterstock.com

A Karmelita nemcsak a budai Vár egyik ikonikus épülete, de kulturális helyszínként is több száz éves múlttal rendelkezik: 1787-ben itt nyílt meg Buda első kőszínháza, amely 1790-ben az első magyar nyelvű előadás színhelye volt. A hajdani Várszínházban olyan neves magyar művészek fordultak meg, mint Blaha Lujza, Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor, Laborfalvi Róza vagy Lendvay Márton, de itt próbálta Haydn nagyszabású remekművét, A teremtést, és itt adta 1800. május 7-én egyetlen budai koncertjét Beethoven.

A megújult templomtérben útjára induló programsorozattal folytatódhat az épületben megrendezett komolyzenei hangversenyek hagyománya. A koncertekről és a jegyvásárlási lehetőségekről az esemény weboldalán találhatók bővebb információk. 

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek