Megvan az idei kisebb és hosszabb Strand Fesztivál új helyszíne

    Két napja adtuk hírül, hogy elköltözik a Strand Fesztivál Zamárdiból, most pedig megvan az új helyszín is, ez pedig nem más, mint a balatonvilágosi Club Aliga. Az idei fesztivált át is keresztelték 10 nap strandra, amit két turnusban, augusztus 18. és 22. illetve 25. és 29. között rendeznek.

    BalatonvilágosForrás: Gabor Tokodi / Shutterstock

     A fesztiválra várt nemzetközi sztárok közül eddig a Lost Frequencies és Alle Farben igazolt át, a hazai kínálat terén pedig a teljesség igénye jellemzi a fesztivált, többek között Ákos, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka és Curtis, a Punnany Massif és a Bagossy Brothers Company is érkezik a száznál több fellépőt felvonultató programra. A Tábortűz programját idén is Járai Márk szervezi, a Kertmozi házigazdája pedig Tilla, és minden nap érkeznek a Dumaszínház művészei is. A tíznapos program része két vasárnap is, amikor kifejezetten a családokat várják.

    Azok, akik korábban vásároltak jegyet a 2020-as fesztiválra, három opció közül választhatnak június 11. és július 10. között. Ha nem tesznek semmit, a jegyük, bérletük automatikusan érvényes lesz a 2022-es eseményre. Aki létrehoz egy fesztiválfiókot, a megvásárolt jegy értékének 10%-át bónusz egyenlegként kapja ajándékba, amelyet a 2022-es fesztiválon költhet el.

    A jegytulajdonosok dönthetnek úgy is, hogy a megvásárolt jegyeket egyenlegre váltják, amellyel az idei vagy a jövő évi fesztiválra válthatnak jegyet, de a jegyeket bárki vissza is válthatja. Akik 2020-ra jegyet váltottak, 10% kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a 2021-es eseményre. A jegyértékesítés június 11-én indul, a fesztivál a jelenlegi rendeletek értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható - derül ki a fesztivál Facebook-oldaláról.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek