Erdő települt a százéves vitorlás hajó roncsára

Szinte egy kisebb erdő települt meg az 1917-ből származó négyárbócos vitorlás hajó roncsán, melyet több mint ötven éve hullámtörő gátként használnak Washington partjainál, tudtuk meg a My Modern Mettől.

A La Merced nevű hajó Anacortes városában található. jelenlegi helyére 1966-ban vontatták, és azóta benőtték a fák, melyek a hajó testében felgyülemlett homokban vertek gyökeret. Az 1917-ben készült, négyárbócos vitorlás-hajó már önmagában kuriózumnak tekinthető, hiszen csak négy maradt fenn épségben ebből a típusból annak ellenére, hogy valaha százai léteztek.

A hajót először az első világháborúban használták, majd a faanyag kereskedelemben Portland és California között. Ezután az USA-ból Ausztráliába és Új-Zélandra szállított olajat, visszatérő útján pedig gabonát. Az 1920-as évek végén a 232 láb hosszú La Mercedet úszó konzervgyárrá alakították át.

1965-ben, élettartamának végéhez közeledve vágták le fenséges árbócait. Ekkoriban a hajócsavarokat, motorokat és a fedélzeti szerelvényeket szintén leszerelték, majd egy hajógyárába költöztették. Itt áll ma is a partokon, sziklák közé ékelődve, hogy a kikötőt a betörő hullámoktól megvédje. Bár már nem közlekedik a vízen, vízhatlansága megmaradt és meglepően jó állapotban van, a csónakban elburjánzó növényzet pedig a fotósok kedvelt témája lett.

Vitorlás hajóenzol / 19 images/pixabay
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek