Jövő héten minden este nézhetünk filmet a Mozinet Filmnapok keretében

A mozik nyitására várva ezúttal online, a Budapesti Távmozi felületén rendezik meg április 5. és 11. között a X. Mozinet Filmnapokat. Minden este egy-egy film látható, az egyes előadásokat pedig kiegészítő program, beszélgetés kíséri. A jegyelővétel már megkezdődött, az esemény Facebook-oldala pedig folyamatosan frissül az aktuális információkkal - olvasható a mozinet.hu oldalán. A filmek minden nap 20.30-kor kezdődnek.

Forrás: ultramansk/shutterstock.com

Április 5-én, hétfőn a Gunda című filmet vetítik, mely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket. Főszereplője egyike a világon élő egymilliárd sertésnek. Ő is pusztán azért született, hogy beteljesítse az emberi civilizáció által neki szán sorsot - utódokat szül, majd élelemként szolgál. A film producere az állatok jogai iránt elkötelezett Oscar-díjas Joaquin Phoenix. A film után Csákvári Géza filmkritikus beszélget élőben a film rendezőjével, Viktor Koszakovszkijjal.

Éprilis 6-án, kedden Agnieszka Holland a Berlinalén debütált, majd Oscar-díjra nevezett és Európa Filmdíj-jelölt Sarlatán című filmjében egy végletesen ellentmondásos figura, a milliókat gyógynövényekkel kezelő Jan Mikolášek életét tárja elénk, aki több-kevesebb sikerrel működött a náci megszállás, majd kommunista uralom alá hajtott Csehszlovákiában. A film után Kovács Gellért Filmszerész beszélget élőben Erdei Zsolttal, a Humen Magazin alapító-ügyvezetőjével.

Április 7-én, szerdán a négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének új filmje, a Sundance-ről érkező Wendy kerül műsorra. A Newsday kritikusa szerint az alkotás „Pán Péter történetének mozgalmas és erőteljes, elsősorban a felnőtteket megcélzó feldolgozása". A film után Szabó Eszter Judit (Pszichoforyou Magazin alapító-főszerkesztő) beszélget élőben Tari Annamária klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával.

Április 8-án, csütörtökön az Amíg tart a nyár című filmet láthatjuk. Shannon Murphy a 77. Velencei Filmfesztiválon debütált bemutatkozó rendezésében egy tinédzser lány számára az első szerelem egyben az utolsó is: a lány súlyos beteg, a szülei pedig aggódva nézik, hogy éppen egy felelőtlen junkie-ba szeret bele. A film női főszereplőnője Eliza Scanlen, akit jól ismerünk az Éles tárgyak című minisorozatból, valamint a Kisasszonyok és Mindig az ördöggel című filmekből. A film után Szabó Eszter Judit beszélget Demetrovics Zsolt addiktológussal és Kánya Kinga gyászkísérővel (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).

Április 9-én, pénteken Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozijában, a Berlin, Alexanderplatzban aktualizálja és értelmezi újra Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényének történetét. A film után Varga Ákos beszélget Zentai Lillával a Menedék Egyesülettől (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).

Április 10-én, szombaton a DAU. Natasa, a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektje lesz látható. Ilja Hrzsanovszkij rendező Harkovban egy szinte városnyi díszletben teremtette újra egy '60-as évekbeli szovjet kutatóintézet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra mindennapjait. Több mint 400 szereplő, két éven át, a nap 24 órájában élte meghatározott karaktere életét. A 700 órányi filmanyagból az első bemutatásra kerülő játékfilm a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert DAU. Natasa. A film után Kolozsi László kulturális újságíró beszélget Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértővel (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).

Április 11-én, vasárnap a Sweat című filmet vetítik, a történet főszereplője, Sylwia mindent a maximumon pörget, teljes életét az edzőteremben és az online térben éli. A látszólagos tökéletesség felszíne alatt azonban meg nem értettség, elzárkózás, magány és szeretetéhség rejtőzik, amit egy idő után már nem tud elrejteni a külvilág elől. A Sweat az Indiewire írása szerint „az egyik legintenzívebb filmes betekintés a közösségi média árnyoldalaiba". A film után Varga Ákos beszélget Kormos Anett humorista, újságíróval és Szirmai Gergely videóblogger, filmkritikussal (az őszi filmnapokon rögzített beszélgetés szerkesztetett verziója).

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek