Tetoválásmintákat festettek Kína vörösbe burkolt színházépületére

Tetoválásmintákkal borított, vörös selyemre emlékeztető színházat emeltek a Kína déli részén lévő Kanton városában. Az extrém módon egyedi designt a város történelme és a fiataloknak köszönhetően egyre népszerűbb tetoválókultúra inspirálta.

"Kanton a Selyemút tengeri szülőhazája, otthona és inspirációs forrása azoknak a művészeknek, akik évezredek óta segítettek meghatározni a világnak a kínai kultúráról alkotott képet" – mondta Steven Chilton, a színházat tervező építésziroda alapítója.

A városban a Han-dinasztia (i. e. 206 – i. sz. 220) óta készítenek, festenek és hímeznek selyemszövetet. Ennek megfelelően az épületnek hullámzó felületet terveztek, hogy a lebegő selyem képzetét keltsék; felszínét vörös, háromszög alakú panelekből álló burkolattal vonták be. Erre a vörös burkolatra egy sor, tetoválásminták által ihletett alakzatot rajzoltak, fölé pedig aranyfigurás állatsorozatot, amit a 100 madár a főnix előtt tiszteleg című helyi mítosz inspirált.

Kínai selyemAdam Jones from Kelowna, BC, Canada/wikipedia

"A tetováló kultúra a közelmúltban elismert művészeti médiummá vált a fiatalabb generációnak köszönhetően, akik az egyéniségük kifejezéseként tekintenek rá. Ez újfajta érdeklődést váltott ki a hagyományos kínai kultúra iránt: a nyugati kultúrában gyakran fetisizált szimbólumokat és mítoszokat visszatulajdonítják, és nemzeti identitásuk kifejezéseként hordják" – mondta az építész.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek