A hotelek magányát örökítette meg egy spanyol fotóművész

    A karantén idején felértékelődött a lakások erkélyeinek a jelentősége: megteltek élettel, magánkoncertek, kibontakozó románcok helyszínei lettek. De az ellenkező folyamat ment végbe a hotelek balkonjain: innen eltűntek az emberek nyomai, kiürültek, puszta geometrikus formákká redukálódtak.

    Benidrom, SpanyolországSiocaw /wikipedia

    A spanyol fotóművésznek, Manuel Alvarez Diestrónak ihletet adott ez az elhagyatottság, és fotósorozatban örökítette meg a koronavírus miatt üresen maradt hotelek erkélyeinek magányát, tudtuk meg a Designboomtól.

    A projektjét Benidormban valósította meg, egy tengerparti városban Spanyolország keleti részén. Itt található ugyanis az egyik legtöbb szállás a Földközi-tenger partján, az egy főre jutó felhőkarcolók száma ebben a városban a legmagasabb.

    A művész a hotelek homlokzatain végighúzódó, napsütötte erkélyek végeláthatatlan soráról készített felvételeket minimalista megközelítésével.

    A fotósorozatról így nyilatkozott: "A turistákat már nem fogadó épületeket megfosztották minden emberi lenyomattól, magukra hagyták a derékszögű építészetet. A homlokzatok bizonyos értelemben vásznakká váltak, ahol a tiszta geometriai minták az emberiség minden jelén felülemelkednek".

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!