Barokk cukorpalotában elevenedik meg a kikötőváros édes története

Fiume (Rijeka) egyik felújított ipari műemlékében, a hajdani cukorfinomítóhoz tartozó barokk palotában kapott helyett az új múzeum, melyben a város történetének emlékeit állítják ki. Az állandó tárlaton helyet kapnak a település gazdasági, politikai, kulturális, oktatási, tudományos és sporttörténeti mérföldkövei 1719-től - adja hírül a croatiaweek.com.

Forrás: facebook.com/rijeka2020

Az épület a gyárhoz tartozó irodáknak adott otthont, a kiállítás két emeletet foglal el, és több mint 30 szobára terjed ki. Az első emeleten a Fiume, Európa és a világ története című kiállítás keretében a modern Fiume három évszázadát ismerhetik meg a látogatók a 18. század elejétől a 21. század elejéig, azt a folyamatot, ahogyan a kikötőváros fontos kereskedelmi és ipari központtá nőtte ki magát, majd 2020-ban elnyerte Európa kulturális fővárosának címét.

A második emeleten Fiume édes története címmel az egykori gyárkomplexum történetébe és működésébe pillanthatnak bele az érdeklődők: a cukorfinomító után dohány-, majd motorgyár volt itt, de a tárlat hangsúlya a kezdeti időszakra kerül, amikor még a cukor volt a középpontban. A cukorgyártás titkai mellett azt is megnézhetjük, hogy milyen útvonalat járt be a fiumei cukor.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek