Kitörő vulkánná válik Európa Kulturális Fővárosa

Február 1-jén Fiume, azaz Rijeka egyike lesz a "legszórakoztatóbb és a legélénkebb városoknak", nemcsak Horvátországban, hanem egész Európában. 500 művész részvételével, 70 produkcióval 30 helyszínen nyitják meg az Európa Kulturális Fővárosa programot.

A rijekai rendezvény egyik fő eleme a víz leszForrás: Shutterstock / Készítette: Művész: xbrchx

A Rijeka várhatóan egész évben pezsegni fog a színes programoktól amelyek már január 31-én elkezdődnek és egész hétvégén tartanak.

A megnyitó napján számos zenés és táncos fellépéssel, performansszal és kiállítással várják az érdeklődőket a Kvarner-öböl partján elterülő város utcáin és terein. A hivatalos megnyitót február 1-jén, délután rendezik a fiumei Horvát Nemzeti Színházban, ahol az Európai Bizottság képviselője átnyújtja Fiumének az Európai Kulturális Fővárosa plakettjét. 

A megnyitó központi programja a kikötőben zajlik majd. Az "Opera Industriale" című produkciót Dalibor Matanić rendezte, két zeneszerző, Josip Maršić és Zoran Medved műve alapján, amelyet Fran Djurović hangszerelt. Az előadás hangok, zenék és zajok együttese, amelyet a fény és a sötétség effektjei kísérnek, és amelyhez olyan erős szimbólumokat használnak fel, amelyek Fiumére és Európára jellemzőek. A produkcióban 120 előadóművész vesz részt: táncosok, énekesek és zenészek. Az egyik szerző szerint a zene kamaraművek keveréke, amely hangos és kellemetlen elemeket is tartalmaz.

A produkció rendezője leszögezte: a fiumei megnyitó sokkal összetettebb, mint bármelyik korábbi megnyitó volt más európai kulturális fővárosban. A céljuk az, hogy a kikötőt egy kitörő vulkánná alakítsák a produkció alatt.

Fiumében 2020-ban mintegy 300 kulturális programot és 600 egyéni rendezvényt szerveznek, amelyekben 300 partnerszervezet és művész vesz részt több mint 55 európai és más országból.

A programok fő témái, Fiume és a kortárs Európa identitásának összefonódása, a víz, a munka és a migráció. A város 140 millió kuna (6,3 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatást is kapott az Európai Uniótól különböző épületek és helyszínek felújítására, egyebek között Josip Broz Tito Galeb (Sirály) nevű hajójának múzeummá alakítására.

Előkészítés alatt áll továbbá a Frangepánok útján nevű kulturális-turisztikai útvonal projektje is, amelynek keretében 17 Frangepán-kastélyt és három szakrális helyszín újítanak fel a Tengermelléki-fennsíki megyében – írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek