Júliusban magyar alkotókkal folytatódik a PLACCC Fesztivál

A rendszeresen megrendezésre kerülő PLACCC a művészet hagyományos helyszínein (színháztermen, galérián) kívül, városi terekben, rendhagyó helyszíneken zajló művészeti fesztivál. Előadóművészetet, képzőművészet, építészetet felölelő, sokszínű, nemzetközi programsorozat, amelyben a művészeti események egy adott helyszínhez kötődnek, és sajátosságuk, hogy akkor is belekerülhetünk egybe, ha nem terveztük.

PLACCC Fesztiválplaccc/facebook

De a koronavírus miatt a programsorozatot idén egy dán művészeti projekt koncepciójára támaszkodva a digitális térbe költöztették. A Wa(l)king the city című eseménysorozat alkalmával magyar művészek ötórás sétát tesznek a városban, miközben online bejelentkeznek egy-egy művészeti mikroakcióval.

Az eseményeket a fesztivál Facebook-oldalán követhetjük, ahonnan virtuális jegyet is válthatunk.

Holnap délután kettő órától kezdődik Juhász Gergő képzőművész akciója. A grafikus útja során hajléktalan emberekről készít portrékat, amelyek sajátos public art alkotásokként (legalábbis egy ideig) a helyszínen maradnak. Július 11-én Zoletnik Sophie és Lennart Paar újcirkuszi intervenciója a nyilvánosság és az identitás kérdését járja körül, 13-án Szeri Viktor, Páll Tamás és Muskovics Gyula pedig egy új műfajt, az AR performanszot vezeti be a sorozatba. Két nappal később Ágens „privát 'történetírás' közben mutatja be Pesterzsébet rejtett zugait és ikonikus helyszíneit, figuráit", majd a soron következő napon Kovács Márton és Móser Ádám „hol együtt, hol külön-külön szőnek dallamokat az utcák, terek kiismerhetetlen hangszőnyegébe". Vass Imre mozgás-performansza némiképp provokatív módon ösztönöz az elmúlt hónapok feldolgozására, az eseménysorozat pedig egy olyan akcióval zárul, amelynek „eredménye" hosszabbtávon is a város része marad: Margit Anna és St. John Mckay a helyi lakók és járókelők bevonásával ültetnek napraforgókat az VIII. kerületi utcák betonját megszakító kis földterületekre. További információk az esemény weboldalán vagy Facebook-oldalán olvashatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek