Ebben a szecessziós városban rejtett zsidó kulturális örökségeket tárják fel a turisták előtt

Nyolc ország 9 önkormányzata és 18 intézménye vesz részt abban a programban, amely a Duna-régió rejtett zsidó kulturális örökségének felfedezését, bemutatását tűzte ki céljául. A Rediscover elnevezésű Európai Uniós projekt keretében a jövőben személyes történetek bemutatását, kiállításokat, városi és temetősétákat is terveznek a felújított Zsinagógával ékeskedő Szabadkán.

A felújított szabadkai ZsinagógaForrás: Shutterstock / Készítette: Ioan Florin Cnejevici

A Szabadkai Zsidó Hitközség, a szabadkai Városi Múzeummal karöltve dolgozik ezen a nemzetközi projekten. Első körben felkeresik a szabadkai zsidósághoz és hagyományaikhoz kapcsolódó anyagi és kulturális emlékeket, amelyeket nemsokára a nagyközönségnek is bemutatnak.

Láthatjuk majd a Szabadkán is megtalálható épített zsidó kulturális örökség kevésbé ismert elemeit, valamit a temetőt és a különböző emlékhelyeket is körbe lehet járni, de őszre egy állandó kiállítás megnyitását is tervezik.

A programhoz egy mobiltelefonos applikációt is kidolgoznak, illetve különleges turisztikai túrákat is ígérnek az érdeklődőknek.

Az IPA-projekt két évvel ezelőtt indult útjára, amely a hasonló méretű, valamint történelmi hátterű zsidó örökséggel rendelkező városokat kíván bemutatni a közösség számára - írja a vajdasági Pannon RTV.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek