Kátyúmozaikokon örökítette meg a járvány ikonjait egy művész

Egy tekercs WC-papír, egy Old Style márkájú láger sör és egy kézfertőtlenítő mozaikokból kirakott képével töltötte fel a kezeletlenül hagyott kátyúkat Chicago utcáin egy helyi utcaművész, Jim Bachor.

IllusztrációMarc-Olivier Jodoin

A Szentháromság című sorozatban a koronavírus ikonikus tárgyait glória és fénysugarak ragyogják körbe, megidézve a vallásos szimbolikát.

"Az alkotás humorosan világít rá az abszurditásokra, amit a vírus előhozott belőlünk" – mondta a művész a Lonely Planetnek. A WC-papír, a kézfertőtlenítő szinte kultikus tárgyakká váltak, miközben egyre több alkoholt fogyasztunk. "Talán ez a sorozat váratlan mosolyt csal a gyanútlan befogadó arcára ezekben a sötét időkben."

A művész egyébként már korábban is készített hasonló kátyú-mozaikokat, például színes virágcsokrokat ábrázolót.

Kedvelt médiumára 1998-ban talált rá, egy Londonba, Rómába és Párizsba történt utazása során, amikor beleszeretett a mozaikokba. Később visszatért Rómába, majd Görögországban, Törökországban és Pompeiiben is járt, hogy ezt az évezredes művészeti technikát tanulmányozza.

Ezután kezdett kísérletezni a mozaikok készítésével. Egy napon a háza előtti kátyúról bevillant az ötlet, hogy a művészetét egyúttal egy elterjedt probléma megoldására használja fel.

„Egy ókori mozaik ma is pontosan úgy néz ahogy azt a művész két évezreddel ezelőtt elkészítette. Mi más állíthatja magáról, hogy ekkora maradandósággal bír" – írta Bachor egy 2015-ös pályázatában. Az alkotó az elmúlt hét évben 85 kátyú-mozaikot készített, nem csak Chicagóban, hanem szerte a világon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek