Világhírű táncosok produkcióját nézheti meg a szomszédban

Ha minőségi táncprodukciókra vágynak, akkor érdemes március végén Újvidékre utazniuk, ahol világhírű táncosok mutatkoznak be.

A rendezvény idei jelmondata: Tiszta szenzációForrás: Shutterstock / Készítette: Master1305

Az előadások a 17. Belgrádi Táncfesztivál részeként vendégszerepelnek a vajdasági városban. A főváros táncbemutatóira már az összes jegy elfogyott, a vendégek között szerepel Jason Samuels Smith, a világ legjobb sztepptáncosa is, aki a legtöbb elismerést nyerte el a Broadwayen - írja a vajdasági Magyar Szó napilap.

Az újvidéki fellépéseknek a Szerb Nemzeti Színház ad majd otthont, amelynek nagyszínpadán március 13-án, pénteken a New York City Balett csillagai fognak fellépni, március 24-én a Los Angeles-i Body Traffic együttes tagjai mutatkoznak be, míg 25-én a Buenos Airesből érkező Un Poyo Royo művészei adják elő különleges koreográfiával tarkított táncukat.

Április 5-én a New York-i Jason Samuels Smith előadásával zárul az esemény. A felsorolt előadások minden alkalommal este 8 órakor kezdődnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek