David Lynch nagyon jó a nyomasztásban, és nem csak a filmvásznon

David Lynch az amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, zenész és festő, most fényképeivel is bemutatkozik. Magyarország legnagyobb fotós eseményét, a Budapest Fotófesztivált az ő képeiből készült tárlattal nyitják meg a Műcsarnokban, áll az intézmény honlapján.

David LynchForrás: Featureflash Photo Agency/Shutterstock

A kiállítás ennek az anyagnak a közép-európai premierje is egyben, a Small Stories/Kis történetek című tárlat március 1-től június 2-ig lesz látható a Műcsarnok Kamaratermében. Lynch a fényképeken keresztül is hozza azt a semmivel össze nem hasonlítható hangulatot, mely ugyan egyszerre szürreális és nyomasztó, mégis odaszegez a képernyő, ez esetben a kiállított kép elé.

A fotósorozat, mely eddig összesen háromszor volt látható, eredetileg a 2014-ben a párizsi fotóhónapra, a Maison Européenne de la Photographie-ra készült. A fenti videót is ehhez a kiállításhoz forgatták.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek