Ingyenes koncerteket hallgathat az Almásy-kastély kertjében a hétvégén

Négy nyárzáró koncerten is részt vehetnek a gyulai Almásy-kastély parkjában azok, akik augusztus 24-én és 25-én ellátogatnak a Kastély Zenei Napokra. Péntek este hat órától a Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar például indulókat, magyaros dallamokat és filmzenéket játszik, egy másik koncerten Aggházy Károly és Giovanni Sgambati művei mellett Erkel Ferencet, Liszt Ferencet és Robert Schumannt idéző muzsikákba lehet bele hallgatni.

Szombat este hat órára már a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara készül történelmi magyar indulókkal, Máté Péter dallamaival, ABBA slágerekkel és filmzenékkel. A PowerBeat Ütőegyüttes pedig várhatóan sokak számára ismerősen csengő slágerekkel, latinos ritmusokkal és klasszikus zenei átdolgozásokkal szórakoztatja a közönséget.

Gyulai Almásy-kastély LátogatóközpontForrás: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont / Facebook

Az este fél kilenckor kezdődő koncerteket ingyen a kastély kertjében akár egy plédre letelepedve is meg lehet hallgatni, de az ülőhelyet vásárlóknak a szervezők külön meglepetéssel készülnek. Ebben az esetben egy előadásra 800 forintot, a négy koncentre szóló bérletért 2000 forintot kell fizetni. A programok pontos kezdetéről itt olvashatnak.

Ezt a hétvégét pedig tervezzék úgy, hogy a koncertek előtt legyen idejük szétnézni az Almásy-kastélyban is, amely elsőként adott otthont az első magyarországi, kastélyban tartott színházi előadásnak. De falai között rendszeresen muzsikáltak az Erkel család tagjai, és Munkácsy Mihály is itt kezdett ismerkedni a festészettel. Ebben a cikkünkben a kastély két évvel ezelőtt gyönyörűen felújított szobáiba is beleshet.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek