Mintha a tengerpartra érkeznénk - így újult meg a szezonra egyik népszerű strandunk

Jövő héten, május 3-án elkezdődik a strandszezon a Zalakarosi Fürdőben. Egyelőre nem az összes, de a sportmedence és a közkedvelt strandi gyógymedence már feltöltve várja a kikapcsolódni vágyókat - írja a Termál Online.

Forrás: Zalakarosi Fürdő/Facebook

A fürdőben a jegyárak tekintetében marad az árstop, vagyis nincs drágulás tavalyhoz képest, azonban az attrakciók terén bővített palettával készülnek. A strandi fogadóépület teljes megújulásával, modernizációjával egy igazi tengerparti hangulatot idéző rész várja a vendégeket.

A vízi akadálypálya újabb elemekkel bővül. Környezetében is újítások tapasztalhatók, a korábbi térkő helyett puha műfűre léphetnek a strandolók. A legkisebb vendégekre is gondoltak, így a pancsoló új színes burkolatot, illetve játékelemet kapott.

A családi medencébe a gyermekek számára az országban egyedülálló interaktív játék kerül. A csúszdák teljes felújítását követően új színekben pompáznak, csakúgy, mint a Vízipók-Csodapók elnevezésű egység. A nyári animációs programok fellegvára, a Sajtház, ugyancsak új játék elemekkel gazdagodott.

Ugyan a gyerekeknek a nyári szünidő június 22-ével kezdődik, a Zalakarosi Fürdő strandja teljes kapacitással már egy héttel korábban, június 14-től várja vendégeit.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek