A gyerekek örülhetnek leginkább a Zalakarosi Fürdő fejlesztéseinek

A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol a fejlesztések, felújítások jelentős hányada a legfiatalabbak időtöltését szolgálja.

A gyerekeknek szentelik az idei évet Zalakaroson - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: YanLev

Ebben az évben 850 millió forintot fordítanak a fürdő fejlesztésére, amiből hamarosan elindul egy 44 férőhelyes ifjúsági szálló kialakítása is, továbbá felújítják a gyerekek fedett vízivilágát, tavasszal pedig a szabadtéri gyermekmedencét korszerűsítik.

Az egész éves programok, akciók, kedvezmények tervezése során azt tartották szem előtt, hogy Magyarország első élményfürdőjében - ahol tavaly 640 ezer látogató fordult meg - a gyerekek, a családosok igényeinek leginkább megfeleljenek - írja az MTI.

Ennek oka részben az, hogy az idén 55 éve működő Zalakarosi Fürdőnek a 2008-ban indult válságból éppen a gyerekeseknek szánt fejlesztések révén sikerült kilábalnia. Most, a gyerekek évének keretében nemcsak az ide látogató turistákra gondoltak, hanem a helyben élő gyerekekre is, éppen ezért idén egy óvodai sportudvart is létrehoznak, valamint a játszóterek bővítését is tervezik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek