Új rendelet szabályozza a hazai termál-és élményfürdők működését

Magyarország turisztikai húzótermékei a termál- és az élményfürdők, ezért a szabályozásukra vonatkozó, most megjelent új rendelet modern szemléletben közelíti meg a fürdők üzemeltetését, létesítését, és hozzájárul a versenyképességük növeléséhez - hangsúlyozta Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus szakmai igazgatója.

Magyarország világszerte híres forró vizes termálmedencéiről.Forrás: Shutterstock/Tanyazhe

Juhász Szabolcs elmondta, hogy az új előírások lehetővé teszik majd a gyógyvizek kezelését, forgatását, olyan módszerekkel, amelyek a gyógyhatást nem károsítják. Hozzátette, Magyarország vidéki vendégéjszakáinak csaknem kétharmada olyan településen - egyebek mellett Hévíz, Hajdúszoboszló, Bükfürdő, Sárvár, Gyula - realizálódik, ahol meghatározó kínálati elem a fürdő, gyógyfürdő.

Arra is kitért, hogy tízből nyolc külföldi vendég valamilyen fürdőélményért keresi fel Magyarországot, így a turizmuson belül meghatározó termék az egészségturizmus és az erre épülő fürdőkultúra. Ennek továbbgyűrűző hatásáról pedig megjegyezte, hogy nemcsak az adott fürdőben keletkeznek a bevételek, hanem az adott településen, illetve térségben is. Ezért ez egy kiemelt terület és ennek megfelelően kellett a csaknem 30 éves háttérszabályozást is megújítani - hangsúlyozta.

Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vízhigiénés szakértője ismertette, az új rendelet pontosan szabályozza, hogy milyen lehetőségei vannak a gyógyvizek kezelésének a gyógyhatás veszélyeztetése nélkül. Annak érdekében, hogy megkülönböztessék a kezeletlen és a kezelt, de továbbra is gyógyhatású vizeket, utóbbiakra bevezette a rendelet a gyógyhatású víz fogalmát - fűzte hozzá a szakértő.

Vargha Márta megjegyezte, hogy az új rendelet értelmében változnak a balesetvédelmi és a vízminőségi követelmények is, radikális változás ugyan nem lesz, de nagyobb biztonságot garantálnak a fürdőzők számára. Az új rendelet arányosítva vezet be követelményeket az egészen kicsi, néhány ember által látogatott fürdőkre és a hatalmas fürdőkomplexumokra a kockázattal arányosan a fürdőzők egészsége, biztonsága érdekében - jelentette ki az NNGYK szakértője.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek