Mégsem zárják be a Gellért Gyógyfürdőt

Korábban már írtunk róla, hogy a budapesti Gellért Szálló felújítása miatt valószínűleg bezárják egy időre a Gellért Gyógyfürdőt is. Azonban sikerült megoldani, hogy ezek a munkák ne érintsék a teljes gyógyfürdő működését, így a fürdőüzemeltető társaság bejelentette, hogy biztosan nem kell majd bezárni a létesítményt - írja a TermalOnline. 

A Gellért Gyógyfürdő a munkálatok idején sem zár beForrás: MTI/Mohai Balázs

Már évek óta hallani lehet a Gellért fürdő és a vele egy épületet alkotó Gellért Szálló tervezett felújításáról. A műemléki épületet 2019-ben vette meg az Indotek Group a Danubius Hoteltől, aki nagyszabású fejlesztéseket helyezett kilátásba.

A hotelt 2021 végén be is zárták, akkor bejelentették, hogy a szálloda felújítását összekötik a fürdő rekonstrukciójával, ám erre azóta nem került sor. A Gellért Szálló bezárása előtt, 2021 novemberében, tettünk még egy utolsó, múltidéző sétát az épületben. A beszámolót itt olvashatjátok róla.

A Gellért Szálló már 2021 végén bezártForrás: Misibacsi / Wikipedia.org / CC BY-SA 3.0

A Gellért Gyógyfürdő jelenleg is üzemel, a szállodafejlesztés viszont elakadt. Egy kora tavaszi nyilatkozatból az derült ki, hogy a fürdőüzemeltető társaság igyekszik megoldást találni a helyzetre, és vizsgálják annak lehetőségét, hogy a fürdőt ütemezetten újítsák fel. Ebben az esetben az épületnek csak egyes részeit kellene lezárni, így a fürdő a munkálatok idején is fogadna vendégeket.

A vezérigazgató nemrég már arról beszélt, hogy biztosan nem kell bezárni a fürdőt, így az ütemezett felújítás idején is mindig üzemelni fog a gyógyfürdő. Jelenleg a felújítás kivitelezési tervezésének előkészítése zajlik. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek