Utazás túlsúlyosan? Ma van az európai elhízás elleni nap!

Május 22-e az európai elhízás elleni nap, melynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet erre a globális szintű problémára és motiválja a túlsúlyos embereket az életmódváltásra . De hogyan mutatkozik ez meg az utazásoknál? Mi utánajártunk! 

Sokan céltudatosan váltanak életmódotForrás: Shutterstock/New Africa

Hol él a legtöbb túlsúlyos ember?

Egy tanulmány szerint az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, de globális szinten is az élmezőnyben vagyunk, ugyanis 4. helyen állunk az USA, Mexikó és Új-Zéland után. Az elhízást a testtömeg-index (BMI) mutatja, ha a BMI 25 vagy annál több, akkor az ember általában túlsúlyosnak, ha 30-nál magasabb, elhízottnak tekinthető. Bár a túlsúly kialakulásának hátterében számos ok állhat, mégis az egyik leggyakoribb a mozgásszegény életstílus és a túlzott kalóriabevitel, melyek komoly egészségügyi problémákhoz vezetnek. 

Napjainkban egyre több a túlsúlyos gyerekForrás: Shutterstock/Ufabizphoto

A legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd. Sokan észre sem veszik, hogy túlsúlyosak, vagy ha igen, akkor nem szívesen vesznek róla tudomást, sőt vannak olyanok is, akik büszkén vállalják elhízott testalkatukat. De miként befolyásolja ez a probléma az utazási szokásokat? 

Túlsúlyos utasok és a repülés

Repülés közben a túlsúlyos utasok esetében az ülések ereje és mérete is kihat a biztonságra, valamint a biztonsági öv használata ugyancsak problémát okozhat. A repülőgépek turistaosztályán az utasok egymáshoz való közelsége megnöveli a valószínűségét annak, hogy a nehezebb utasok a mellettük ülőkkel összetűzésbe keverednek a hely szűkössége miatt, ezért a légitársaságok azt szokták javasolni, hogy a túlsúlyos utasok két ülést vásároljanak maguknak a kényelmes utazás érdekében. Egy olasz utas nemrég beperelte az Emirates légitársaságot, mert nem tudott a székében ülni a kilencórás repülőúton, mivel a szomszédja annyira kövér volt, hogy a karja betöltötte az ő ülését is.

Túlsúlyos utasproblémák a fedélzetenForrás: Shutterstock/Parilov

Minden légitársaságnál más az ülésekre vonatkozó szabály, a Hawaiian Airlines-nál például beszállás előtt mérlegre állítják az utasokat és a súlyuk alapján osztják el őket a szabad helyekre, az Air Samoa légitársaság pedig néhány éve a világon elsőként vezette be a túlsúlydíjat az utasoknál, illetve XL-es széksort telepített egyes repülőgépeire. Célszerű a görög Aegean Airlines és az orosz Aeroflot hosszútávú járatait is figyelembe venni, mert bár drágábbak, de nagyobb ülésszélességet biztosítanak. 

Egyes légitársaságok a plusz ülőhelyek vásárlását javasoljákForrás: Shutterstock/Artmim

Az Air Canada sok tekintetben úttörő cég, mivel az elhízás ott fogyatékosságnak minősül, és az utasok ingyenesen kérhetnek további helyet, vagy kivehető kartámlákat. A Delta Airlines sem követeli meg a plus size utasoktól, hogy extra ülőhelyet vásároljanak, a JetBlue-nál kis ráfizetéssel a túlsúlyosak nagyobb szélességű széket és elsőbbségi beszállási lehetőséget kapnak. Az Air France légitársaság azt javasolja, hogy az utasok vásároljanak egy második, mellettük lévő helyet a gépen, amennyiben a derékméretük nagyobb, mint az ülés szélessége, és ha induláskor vannak üres helyek a gépen, az utasnak megtérítik a második ülés árát.

Lesújtó pillantások a nyaralás közben

A túlsúlyos emberek gyakran szembesülnek azzal, hogy nyaralás közben, a strandokon és a szállodákban is az emberek többsége lenézi őket vagy gúnyos megjegyzéseket tesz rájuk. Nekik ugyanolyan joguk van ott tartózkodni, sőt az ilyen megkülönböztetések és előítéletek csak tovább nehezítik az érintettek életét és azt, hogy megtegyék az első lépéseket a testsúlyuk csökkentése felé.

A túlsúlyos emberek gyakran szembesülnek bántalmazó megjegyzésekkel nyaralás közbenForrás: Shutterstock/Krakenimages.Com

De vannak kivételes esetek is, amikor a biztonság megőrzése a legfontosabb! Legutóbb az egyik népszerű vidámparkban egy túlsúlyos tinédzser nem fért be a hullámvasút ülésébe, illetve nem tudták rajta becsatolni a biztonsági övet sem, ezért nem engedték felülni a játékra, mire a tini családja veszekedni kezdett a személyzettel. Vajon akkor is így reagáltak volna, ha a gyerekük útközben kiesik a hullámvasútból és balesetet szenved?! Ugyanez a jelenet egyébként számtalanszor lejátszódik a csúszdák tetején az aquaparkokban is. 

Sosincs késő!

Természetesen sosincs késő tenni az elhízás ellen! 

  • az életmódváltás,
  • az egészséges táplálkozás
  • a rendszeres mozgás 
  • a fogyás

hozzájárulhat az életminőség javításához, valamint a betegség kordában tartásához. Sokaknál azonban nem elég az ilyen jellegű odafigyelés, így a betegek terápiás kezelésre szorulnak az optimális anyagcsere kontroll elérése érdekében.

Sosincs késő életmódot váltani!Forrás: Shutterstock/Studio Romantic

 Ennek tudatában kisebb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, a degeneratív ízületi betegségek és daganatos megbetegedések kialakulásának.

(Forrás: hvg.hu, egeszsegkalauz.hu, affidea.hu, uni-bge.hu, divany.hu)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek