Még a hétvégénél is drágább lesz a Széchenyi, a Gellért és a Rudas fürdő húsvétkor

Három nagy műemlékfürdőnk, a Széchenyi, a Gellért és a Rudas, még a hétvégi, magasabb jegyáraknál is többet kér majd el a húsvéti belépéskor. Számos fürdő alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy megkülönböztet normál és kiemelt időszakot, utóbbi idején pedig magasabbak a jegyárak.

Termálmedence a Gellért fürdőbenForrás: christo/wikipedia.org

Néhol minden hétvége, vagy esetleg a hét utolsó három napja számít kiemeltnek, illetve az ünnepnapok és a tanítási szünetek. A három budapesti műemlékfürdő azonban idén még a hétvéginél is magasabb árakat kér húsvétkor.

A Gellértben és a Széchenyiben egy napijegy szekrényhasználattal 11 900 forintba kerül majd, azaz egy ezressel többe, mint hétvégéken és két ezer forinttal többe, mint hétköznapokon. A Rudasban egy minden zónára érvényes napijegy 13 200 forint lesz húsvétkor, ami 1000 forinttal drágább, mint a szokásos hétvégi jegy. Hétköznap azonban csak 8600 forintot kell fizetnünk ugyanezért, derül ki a fürdők honlapjáról.

A húsvéti hosszúhétvégén a szokásos hétvégi jegyár lesz érvényben a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő fürdők közül a Csillaghegyiben, a Dandárban, a Lukácsban, a Palatinuson, a Paskálban és a Pesterzsébeti fürdőkben - írja a Termál Online.

Az ország más részein található és kiemelt jegyárakat alkalmazó fürdők jellemzően a tavaszi tanítási szünethez igazítják a jegyáraikat, vagyis április 6. és 11. között lesznek érvényben a magasabb jegyárak. Érdemes tájékozódni a fürdők honlapján, ha húsvéti fürdőzést tervezünk!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek