Használjuk ki a nyár utolsó heteit, ezek a strandok hamarosan zárnak

Augusztus közepén járunk, ilyenkor még nem illik a nyári szezon végét emlegetni, pedig jó előre tudatosítani, mennyi időnk maradt a nyárból, hogy egy napunk se teljen el haszontalanul. Már csak azért is érdemes tervezgetni egy kicsit, mert vannak strandok, amelyek már augusztus végén bezárnak – ezeket szedte össze a termalonline.hu egy cikkben.

Bonyhádi TermálfürdőForrás: Bonyhádi Termálfürdő - Thermalbad/Facebook

Augusztus 28-ig tart nyitva a Tolna megyei Bonyhádi termálfürdő, Tolna megyében. A strand három medencével várja a látogatókat, a felnőtt belépő nem helyi lakosok számára 2200 forint, a helyieknek 1800. A nyugdíjas és a diák belépő 1500 forint, 6 éves korig pedig 500.

Szeptember első napjaiig tart nyitva a Győr-Moson-Sopron megyében lévő Csornai termálfürdő is, ami idén felújítás alatt áll, így az öt medencéjéből csak kettő üzemel. Cserébe a jegyáraik is jobbak, a felnőtt belépő 1200 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig csak 800.

Bács-Kiskun megyében, Baja közelében található a Dávodi Termálfürdő, ami minősített gyógyvízzel is rendelkezik. A fürdő idén augusztus 31-ig tart nyitva, a jegy hétfőtől péntekig 2700 forintba, hétvégén 3180 forintba kerül. Diákoknak és nyugdíjasoknak ugyanez 2350 és 2700 forint.

Végül pedig a Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Lakitelek - Tősfürdő termálstrandot említi a cikk, ahol a három termálvizes medence mellett bébi- és gyerekmedence, valamint úszómedence is a rendelkezésünkre áll. A felnőtt belépő 2500, a diák és a nyugdíjas pedig 2000 foirntba kerül, a szezon pedig augusztus 28-ig tart a szezon.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek