Elképesztő vizes attrakciókkal várnak Szlovénia legnagyobb fürdőparadicsomában

Ha nyaranta szeretünk új fürdőkomplexumokat kipróbálni, és ezt most összekapcsolnánk egy hosszabb hétvégi kiruccanással is, akkor a szlovéniai Terme Catez jó választás lehet. Azért figyeltünk fel pont erre a helyszínre, mert viszonylag közel, 150 kilométerre van a magyar határtól, és mert olyan vizes attrakciókat mutat be, mint a pálmafákkal ékesített kalózsziget, egy 450 méter hosszú mesterséges folyó, és a „Winter Riviera" névre hallgató fedett termálfürdő, ahol fény- és hangshow fogadja a fürdőzőket.

Forrás: @TermeCatez / Facebook.com

Catez ob Savi a Száva és a Krka folyók találkozásánál, Szlovénia déli részén található. A vidéken több mint 200 éve a termálvizes források alakítják a gazdaságot.

A Terme Catez Szlovénia legnagyobb természetes fürdőhelye jelenleg.

A komplexum három fő részből áll. Az egyik a már említett fedett termálfürdő, a másik pedig a több mint tízezer négyzetméternyi külső vízfelület, a strand és az aquapark együtt. Ezen a részen találjuk a mesterséges folyót is, amely egy pihentető tóba ömlik, de vannak a területen adrenalin-, hullám- és gyermekmedencék, olimpiai úszómedence, vadvízi fürdő, valamint vízesések, szökőkutak és óriási kivilágított csúszdák is – olvasható többek között aTermeCatez Facebook-oldalán.

Forrás: @TermeCatez / Facebook.com

Az indiánfaluban álló sátrak és a kalózszigethez kapcsolódó cölöpökön álló faházak a komplexum bérelhető szálláskínálatához tartoznak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek