Videó: A legtöbb helyen veszélyes, és sokba is kerül a Dunában fürdeni

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen, pedig 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kaphatnak – írja a police.hu.

Ha meleg az idő, Dunakeszin például megmártózhatunk a DunábanForrás: Dunakeszi Polgár / Facebook.com

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bemutatott egy vízből mentést, és mellette felhívta a fürdőzők, vízisportot űzők és hajózók figyelmét a folyó veszélyeire. Tavaly a Dunából ugyanis összesen 40 holttestet emeltek ki, ebből 4 haláleset volt a fürdőzéshez köthető.

Pedig a tragédiák jelentős részét megelőzhetjük, ha betartjuk a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és felelősen, magunkra és egymásra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél. 

Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt ezeken a helyeken teheti meg: Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon.  

Aki nem tud jól úszni, az mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzanak utána, mert az életüket veszélyeztetik. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven alul, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet.

Ezeken helyeken tilos fürdeni

• hajóútban
• hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében
• vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp - és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében
• kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén
• egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben
• éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig
• ahol a tiltó tábla jelzi.

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek