Egy friss tanulmány szerint ezek a világ legegészségesebb városai

Április 7. az Egészség Világnapja, így érdemes elgondolkodni a money.co.uk friss tanulmányáról, amelyben megnevezték a világ legegészségesebb városait. A jelentés a várható élettartamon, az egészség megőrzésének költségein, a légszennyezettségen, az elhízás arányán, a biztonságon és a napfényes órák számán alapul. A hullámokban érkező koronavírus-járvány miatt az egészség talán most még jobban a figyelem középpontjába került, mint valaha, a tanulmány azonban nem vette figyelembe a COVID-19 esetek számát és mértékét.

Kezdjük azzal, hogy Spanyolországot választották 2021-ben a világ legegészségesebb országának. Az első helyezettnek járó siker egyik tényezője a mediterrán étrend, amely gazdag omega-3 zsírsavakban, fehérjékben, de a társasági étkezési idők, illetve a gyaloglás, mint népszerű közlekedési mód is beleszámított az eredménybe.

A madridi Plaza Mayor, ahol senki nem rohan vagy idegeskedikForrás: Vinicius Tupinamba/Shutterstock

A skála másik végén az Egyesült Államok szerepelt, mint a bolygó egyik legkevésbé egészséges országa. Az elhízás 166 országból 153-ban problémát okoz, ami csökkenti az átlagos várható élettartamot.

„A legelterjedtebb különbség az olyan országok, mint Spanyolország és Japán, illetve az Egyesült Államok között az élelmiszerekhez való viszony" – áll a tanulmányban. „Az indexünkben szereplő legegészségesebb országok közül sokan jobban tisztelik az ételeket, és az étkezési időket esélyként kezelik a szociális és szeretetteljes környezet megteremtésére. Ezek a kulturális különbségek határozzák meg nagymértékben, hogy egy ország egészséges vagy egészségtelen életmódot folytat-e" – állítják a tanulmányban.

Lássuk, melyik a világ 10 legegészségesebb városa


1. Valencia, Spanyolország

Hamár Spanyolország nyerte el a világ legegészségesebb országa címét, elvárható, hogy spanyol városok is szerepeljenek a 10-es lista elején, és nem is kell csalódnunk. A művészet és a tudomány városaként ismert Valencia a Föld legegészségesebb városa, az új tanulmány szerint.

Minden tájegységben mésképp készítik a paellát, de mindenhol friss, egészséges alapanyagok kerülnek a serpenyőbeForrás: EstudioWebDoce / Pixabay

A spanyol város idilli klímájának és laza életmódjának köszönhetően a lakóitól távol áll a stresszes és a rohanós kapkodás. Ikonikus paella ételük pedig valóban a jó egészség egyik titka. Friss ételeikre jellemző az alacsony zsírtartalom, valamint a magas omega-3 zsírsavakat tartalmazó alapanyagok, de a bőséges, friss halfogyasztás is hozzájárul az egészségük megtartásához.

2. Madrid, Spanyolország

Az ország közepén fekvő fővárosban pezseg az élet. Kötelező desztináció a focirajongóknak, a művészetek kedvelőinek, és azoknak is, akik a város csodás parkjait fedeznék fel.

Izgalmas város Madrid, és élhető isForrás: falco/Pixabay

A legnagyobb és legszebb közülük a Lago Casa de Campo, melynek területén egy csodaszép tó és Madrid állatkertje is helyet kapott.

3. Lisszabon, Portugália

Portugália fővárosa a világ harmadik legegészségesebb városa. 

Lisszabon panorámája a Sao Jorge kastéllyal lenyűgözőForrás: Shutterstock.com

Az Atlanti-óceán partján fekvő régi város pasztellszínű épületeiről és dombos, tengerparti tájáról híres, és igen jól teljesített más úti célokkal összehasonlítva.

4. Bécs, Ausztria

Ausztria fővárosa, amelyet Mozart és Beethoven még ismertebbé tett, nemcsak gyönyörű, hanem az egyik legegészségesebb városnak is nevezhetjük.

Bécs egyik nevezetessége a sok közül, a Hundertwasserhaus, amit alaposan befutottak a növényekForrás: Paasikivi/Wikipedia

Az osztrák egészségügyi rendszer a kiváló orvosi ellátásnak köszönhetően az egyik legjobb a világon, de a hangsúlyt a megelőzésre fektetik. 

5. Canberra, Ausztrália

A Lonely Planet 2018-ban a világ harmadik legjobb városának titulálta Ausztrália fővárosát, és most ismét az élvonalba került – ezúttal az ötödik legegészségesebb városként.

A Floriade fesztivált minden tavasszal a canberrai Commonwealth Parkban tartjákForrás: John O'Neill/Wikipedia

A 10 legjobb hely közül ebben a közel 400 ezer fős fővárosban a legalacsonyabb a levegő szennyezettsége. A 35 mikrométernél vékonyabb polietilén műanyag zacskókat pedig tilos kereskedelmi forgalomban használni, így Canberra jó úton halad, hogy egyre fenntarthatóbbá váljon.

6. Tel-Aviv, Izrael

A hatodik helyen Izrael második legnagyobb, a Földközi-tenger partján fekvő városa végzett.

Kellemes órák a Hayarkon Parkban, Tel-AvivbanForrás: Flickr.com

A város, mint kulturális központ, a jólét szempontjából is kiemelkedően teljesít. Friss alapanyagokat használó konyhája előtérbe helyezi a gluténmentes, vegán és alacsony kalóriatartalmú ételeket.

7. Tokió, Japán

A világon a legalacsonyabb elhízási rátával és a legmagasabb várható élettartammal büszkélkedő város most is bekerült a legjobb 10 közé. 

Virágzó cseresznyefák alatt sétálnak az emberek TokióbanForrás: MTI/AP/Kiichiro Sato

De ezek mellett a tömegközlekedése is kiváló, vagyis egyre kevesebb ember törekszik arra Tokión belül, hogy saját autója legyen; ez pedig csökkenti a légszennyezettséget. A japánok ételekhez való hozzáállása is nagyon eltér a nyugatitól. Sokkal kisebb adagokat és fehérjedús ételeket esznek. Illetve mélyen tisztelik a felhasznált alapanyagaikat, legyen szó húsról vagy zöldségről.

8. Hága, Hollandia

Az Északi-tenger partján megbújó, gótikus stílusú holland város a nyolcadik legegészségesebb hely a világon.

A 13. századi Hága kastély a belvárosbanForrás: Rijksdienst voor het Cultureel Erfgoed/Wikipedia

Hollandia harmadik legnagyobb városának egyharmada zöldterület, és egy 11 kilométer hosszú tengerparti szakasza is van. Több mint 500 000 lakosával kellemesen élhető hely, még úgy is, hogy békeidőben több mint 20 millió látogató fordul meg a városban.

9. Ljubljana, Szlovénia

Szlovénia fővárosa – és egyben legnagyobb városa – nem csak az egyik legegészségesebb város a 10 helyezett közül, hanem a legolcsóbb is.

Ljubljana az egyik legzöldebb pont Európa térképénForrás: Shutterstock / Készítette: Matej Kastelic

Szlovénia földrajzi, kulturális, tudományos, gazdasági, politikai és közigazgatási központja. Az egy főre jutó zöld közterületek számát tekintve Ljubljana világviszonylatban is az élmezőnyben foglal helyet.

10. Zürich, Svájc

Az egyetlen svájci város, amely bekerült a legjobb 10 közé. Ez pedig annak köszönhető, hogy a város vezetősége és a helyiek is elkötelezték magukat a közlekedés okozta környzetszennyezés csökkentése, és az egészségesebb alternatívák népszerűsítése mellett.

Már Zürich látképe is megnyugtatóForrás: Daniel Kraft/Wikimedia Commons

Ezek mellett Zürich városáról tudjuk még a korábbi listák alapján, hogy itt az egyik legalacsonyabb a bűnözési ráta, mely a jó oktatási rendszernek is köszönhető.

Egészség és boldogság - nem érhetjük el mindenhol egyenlő esélyekkel"Forrás: Pech Frantisek/Pixabay"
Az Egészség Világnapjának célja
1948. április 7-én megalakult az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), melynek küldetése a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása, továbbá a környezet aktív védelme. A szervezet immáron 70. éve küzd, hogy világszerte mindenki hozzájusson az alapvető egészségügyi ellátásokhoz; kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. A szervezet megalakulásának évfordulóján, minden év április 7-én tartják meg világszerte az Egészség Világnapját.

Az egészség megőrzésében az egyik legfontosabb tényező az életmód. Magyarországon több százezren halnak meg évente olyan életmóddal kapcsolatos betegségekben, amelyek helyes táplálkozással, illetve megfelelő orvosi kezeléssel könnyen megelőzhetőek lennének.

Az Egészség Világnapja kiváló alkalom arra, hogy tájékozódjunk, mivel tudnánk többet tenni saját, és környezetünk egészségéért – írja az.uni-nke.hu.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek