Ezt a fürdőt hamarosan már csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni

A vendégek és a dolgozók egészségének védelme érdekében az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő menedzsmentje úgy döntött, hogy november 5-től újra védettségi igazolványt kér a látogatóktól.

Forrás: aquaworldresort.hu

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében egyre több fürdő vezet be korlátozásokat. Nemrég írtunk arról, hogy kötelezővé tette a maszkviselést a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda, és a budapesti gyógyfürdőkben is ez a szabály érvényes november 1-től. 

Most Európa egyik legnagyobb fedett aquaparkja, az Aquaworld is reagált a fokozódó esetszámokra, így november 5-től a szolgáltatásait csak érvényes védettségi kártya bemutatásával lehet igénybe venni. Szeptember közepétől egyébként a komplexum szállodájában már biztosítottak on the spot PCR tesztelési lehetőséget a vendégeknek, ezzel is megkönnyítve a be-, és hazautazásukat.

"Szeretnénk biztonságban tudni vendégeinket, magunkat és családjainkat. Az intézkedés egészen addig fenntartjuk, amíg a járványügyi adatok ezt indokolttá teszik" – nyilatkozta Sívó Roland létesítményigazgató a turizmus.com cikkében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek