Törökfürdőink, melyek a hagyomány szerint az univerzum leképezései

Magyarország termálvizekben való gazdagsága világviszonylatban is jelentős, nem véletlen, hogy a fürdőkultúrájukról híres törökök annyira szerettek itt. A 150 évig tartó török hódoltság idején állítólag 75 törökfürdőt építettek fel az ország területén. Ebből mára mindössze 5 maradt meg, ami fürdőzésre is alkalmas, bár ezek közül három a járvány miatt, vagy más okból jelenleg nem üzemel. Marad hát a Rudas Fürdő és az egri Török Fürdő, ahol eredeti török kori medencében mártózhatunk, de a teljesség kedvéért az összeset felsoroljuk a cikkben. 

Király fürdőForrás: Budapest Gyógyfürdői/Facebook

A 16. századi törökök egy kissé másként tekintettek a fürdőzésre, mint egy átlagos budapesti fürdőző teszi ma. A fürdésnek, tisztálkodásnak rituális jelentőséget tulajdonítottak. Az iszlám az imádkozás előtt kötelezően előírja a rituális mosakodást, valamint bizonyos események után a test teljes megtisztítását. A Wikipedia szócikke szerint a fürdők már építészeti kialakításukban is kifejezték vallási jelentőségüket: szimbolikusan az univerzum leképezései, a fürdő maga pedig a paradicsomot jelképezi. A Magyarországon megmaradt török kori fürdők legtöbbje Budapesten található, egy pedig Egerben működik, ezeket vesszük most sorra.

Király Fürdő

Budán, a II. kerületben lévő Király fürdő építését Arszlán budai pasa kezdte meg 1565-ben és utóda, Szokoli Musztafa fejezte be. A Király Gyógyfürdőnek nem volt és ma sincs közvetlen melegvízbázisa. A törökök azért építették messze a forrásoktól a fürdőt, hogy egy esetleges ostrom idejére is biztosítva legyen a fürdés lehetősége, várfalon belül. Vizét akkor is és ma is a jelenlegi Lukács Fürdő környékéről biztosították. Sajnos jelenleg a fürdő eléggé lepusztult állapotban van, fel kellene újítani, de a koronavírus gátat szabott a terveknek. 2020 nyarán lehetett utoljára olvasni arról, hogy a tervezett felújításokat elhalasztják a járvány miatt, és a fürdő bizonytalan ideig zárva tart.

Király fürdőForrás: Király fürdő/Facebook

Rudas Fürdő

Csillagászati árakon bár (a felnőtt belépő hétvégén 6900 Ft), de a megszokott módon látogatható a Döbrentei térnél lévő Rudas-fürdő. A kutatások szerint már a 13. században állt itt egy fürdő, amelyet Ali budai pasa 1556-ban, majd Szokollu Musztafa átépíttetett. Akkoriban Zöldoszlopos fürdőnek nevezék, mert a fürdőmedencéje fölötti boltozatot tartó nyolc oszlop közül az egyik zöld színű volt.

Rudas GyógyfürdőForrás: Rudas Gyógyfürdő/Facebook

Egy 17. században élt oszmán-török világutazó így írt a fürdőről: "E nagy medence körül, a nyolc boltív alatt, nyolc darab hánefi mosómedence van. Elbűvölő, tiszta és szennytelen masszőrök is vannak ott, akik indigókék törülközőbe csavarják fehér testüket. A fülkékben a fürdőzők szolgálatára állnak, s kívánságuk szerint letisztítják őket..."

Egri Török Fürdő

Szintén látogatható állapotban van az egri Török Fürdő, melynek nyolcszögletű medencéje még 1610 és 1617 között, a török hódoltság idején épült, és így a medencetér legrégebbi része. A fürdő többi részét az évszázadok alatt fokozatosan építették hozzá az eredeti török építményhez. Kupoláját 1980-ban újították fel, melyet körülbelül 200 000 darab aranyozott mozaikkal burkoltak. Ez a fürdő kissé jobban kíméli a pénztárcánkat, mint a Rudas, a legdrágább wellnessbelépő 2200 Ft.

Egri Török FürdőForrás: Nemes Robert/Facebook

Irgalmasok Veli bej fürdője

A török időkből ránk maradt fürdő a Budai Irgalmasrendi Kórház területén működik. A hagyományos törökfürdő-rész 5 medencéből áll: a nyolcszögletű, 36-38 fokos központi medencéből és e körül négy, önálló fürdőfülkében további négy, különböző hőfokú kis medencéből. Sajnos a Facebook szerint 2020 március 15. óta ez a fürdő is határozatlan ideig zárva tart.

Irgalmasok Veli Bej FürdőjeForrás: Irgalmasok Veli Bej Fürdője/Facebook

Rác Fürdő

Budapest I. kerületében, a Tabánban található Rác Fürdő nyolcszögletű kupolacsarnoka a 16. századból, a török hódoltság idejéből származik; állítólag akkoriban a kisebb fürdők közé tartozott. A fürdő már hosszabb ideje zárva tart, de augusztus elején írtunk a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatásáról, miszerint a mellé épült szállodával együtt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került, és hogy a jövő év végén tervezik megnyitni.

Rác FürdőForrás: Sétaműhely - Budapest Walkshop/Wikipedia

 Forrás: Wikipedia, termalfurdo.hu, kiralyfurdo.hu, torokfurdo.egertermal.hu

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek