Látványos videó készült arról, milyen lesz az új nagyerdei fürdő

    Még az 1930-as években nyitották meg a debreceni Nagyerdei Strandfürdőt, majd 2010-re olyan állapotba került, hogy elkerülhetetlenné vált a felújítása. Végül egy jelentős állami támogatásnak köszönhetően nem pusztán felújítják a régi strandot, hanem teljesen újjáépítik.

    Jövőre csobbanhatunk Debrecen új medencéiben - illusztrációForrás: Pixabay / Készítette: Jill Wellington

    A strandfürdő medencéiben 2017-ben lehetett utoljára csobbanni, majd elkezdték lebontani a régi, elavult épületeket. Az új fürdő alapkövét egy éve helyezték le, a teljesen megújult strand pedig 2020 nyarára készül el - írja a Termál Online.

    Az új fürdő nem csak modernebb, de nagyobb is lesz, mint a régi - 2 ezer helyett több mint öt és fél ezer négyzetméterre nő a vízfelülete. Összesen 15 medence kap majd helyet a komplexumban, amelyek között lesz több gyógyvizes medence, emellett sport-, gyermek-, kaland-, úszó- és ugrómedencét is kialakítanak.

    A strandfürdő víztorony felőli oldalán egy új sétány is helyet kap majd, és lesznek kávézók, éttermek, üzletek is. Hogy hogyan fog kinézni a tervek szerint az új debreceni strand, arról most videót osztott meg az Aquaticum Debrecen.

     A képsorokon egy olyan épület is szerepel, amely jövőre még nem készül el. Ez nem más, mint az a szálloda, melyet az Aquaticum élményfürdő kupolás épülete és a strand közötti területre terveznek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!