Három fürdő, ahol 3 ezer forint alatt megússza a belépőt

Elhoztunk három olyan fürdőt, ahol télen is minőségi kikapcsolódás várja a fürdőzőket, a belépőjegyért mégsem kell túl sokat fizetni. Ezekben a komplexumokban 3 ezer forint alatt van a belépőjegy ára.

Termálvíz és wellness-részleg Szegeden

A szegedi Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő termál és wellness részlege elkülönülnek egymástól ugyan, de kombinált jeggyel mindkettőt igénybe lehet venni, így színes kikapcsolódási lehetőségek közül válogathatnak.

Élmény- és masszázselemek is várják a vendégeket - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: nd3000

A termálrészlegen a gyógymedence mellett élménymedencék, gyermekmedence és úszómedence, továbbá szauna is a vendégek rendelkezésére áll. A wellnessben pedig igénybe vehető az aromakabin, a gőzkabin, az élményzuhany, a finn szauna, az infraszauna, a bioszauna, valamint a nagy élménymedence, merülő medencék, pezsgőágy medence és egy kis pezsgőmedence is. Mindezt az egész napos felnőtt belépővel, 2000, a nyugdíjas és a diák jeggyel 1500 forintért próbálhatják ki - írja a termalfurdo.hu.

A gyerekek vízi paradicsoma Cserkeszőlőn

A gyógyászatáról híres cserkeszőlői fürdő élménymedencéje igazi gyermekparadicsom: sodrófolyosó, óriáscsúszda, dögönyözők, pezsgőfürdő, valamint egy szabadtéri medence tartozik hozzá, utóbbi kiúszóval. A gyermekmedence inkább egy bébipancsoló, ahol minicsúszda és állatfigurák színesítik a hangulatot. Nagy népszerűségnek örvend a jakuzzi medence, de a nyitott gyógymedencéket és úszómedencét is igénybe vehetjük évszaktól függetlenül.

A szaunasziget finn, és krioszaunát, aroma- és infrakabint is kínál. Ebben a fürdőben a felnőtt jegy 2200, a nyugdíjas és a diák 1700 forint.

Változatos lubickolás Miskolctapolcán

A Miskolctapolcai Barlangfürdőben két termálmedence mellett az úgynevezett Római terem, Csillagterem, Öreg barlangi medence és a Fürdőcsarnok várja a mártózni vágyókat. Itt rendszeresen szerveznek éjszakai fürdőzést is, így akár késő este is megéri jegyet váltani. Az átlagos egész napos felnőtt fürdőbelépő 2600, a kedvezményes jegy 2100 forint.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek