Íme, Szöul bevásárlónegyede, a drogériák és kozmetikumok mennyországa!

A Myeongdong kezdetben Szöul egyik bevásárló utcája volt, mára viszont a világ egyik legdrágább bevásárlónegyedévé nőtte ki magát, ahol becslések szerint naponta 2 millió ember hömpölyög – vagyis a New York-i Time Square a napi 330 ezres látogatószámával elbújhat mögötte. Utcáin egymást érik a közepes árkategórájú vagy igen drága üzletek és nemzetközi márkakereskedések, köztük a Lacoste, a Ralph Lauren, a H&M, a Zara, Forever 21, a Bulgari és a Louis Vuitton, valamint a koreai kozmetikai márkák, mint például a Nature Republic, Missha, The Face Shop és a Skin Food.

Az állandó nyüzsgésben lévő negyed a színpompás kirakataival sötétedéskor kezd igazán látványos lenniForrás: ESB Professional/Shutterstock

A szöuli kormány 2011 novemberében közel 2000 külföldi látogató között végzett felmérésében a megkérdezettek 13,4 százaléka mondta azt, hogy kedvenc tevékenysége a Myeongdongban történő vásárlás Szöulban. Különösen népszerű negyed ez a fiatalok és a turisták számára a divat és a látnivalók terén.

A kerületben számos nagy bevásárlóközpont és áruház is található, beleértve a Lotte áruházat, a Shinsegae áruházat, a Migliore-t, az M Plaza-t és a Noon Square-t. Azok számára, akik kevésbé érdeklődnek a vásárlás iránt, nagyszerű éttermek, számtalan szálloda, mozi, színház és történelmi helyszín ad rengeteg élményt.

A Shinsegae áruház méreteiről is lehet látni, milyen hatalmas vásárlótömeget szolgálhat kiForrás: Minseong Kim/Wikipedia

A K-beauty jelenség

Vajon hogyan lehetséges, hogy a szépségápolási termékek ennyire népszerűek Koreában, és, hogy ebben a negyedben egymás érik a drogériák, szépségszalonok? A választ valószínűleg több helyen kell keresnünk. Nem véletlen ugyanis, hogy rendszeresen olyan hírekbe és cikkekbe futunk bele, amikben olyan koreai hölgyeket csodálhatunk meg, akik feszes, ragyogó és hibátlan bőrüknek köszönhetően a saját koruk felét is letagadhatnák.

Mindez a genetikának és az életmódnak köszönhető, de itt Dél-Koreában van még egy nagyon fontos tényező. A szépségipar iránt érdeklődők számára ismerősen csenghet a K-beauty, azaz a koreai típusú szépségápolás. A világ szépségiparát megrengető koreai bőrápolás valamikor a kétezres évek közepén hagyta el saját határait, és kezdte meghódítani Ázsia többi részét, majd Amerikát, és végül begyűrűzött Európába. Természetesen már Magyarországon is kaphatók a nagyon jó minőségű, mégis megfizethető dél-koreai kozmetikumok. 

A dél-koreai Dreamcather nevű lánybanda tagjai beleillenek a K-beauty (karcsú test, sápadt, gyönyörű bőr) szépségideáljábaForrás: Explicit/ Wikipedia

A K-beauty fogalom az 1990-es években indult kulturális jelenség, a koreai hullám vagy nemzetközileg ismert nevén hallyu része, amely a dél-koreai kultúra, legfőképpen a populáris kultúra (filmek, televíziós sorozatok és zene) külföldi terjeszkedését jelenti. A fogalmat a kínai média hozta létre az 1990-es évek végén a koreai kultúra egyre növekvő népszerűségére. A koreai hullám hatással volt az ázsiai divatra, a termékfogyasztásra, a gazdaságra, de a diplomáciai kapcsolatokra is.

A hallyu, azaz a koreai hullám hatására sora nyíltak Myeongdong utcáinak elegáns üzleteiForrás: Wpcpey/Wikipedia

Azok számára, akik érdeklődnek a koreai szépségápolási termékek iránt, ez a negyed kötelező látnivaló Szöulban. Bár oly sok bőrápolási és szépségápolási üzlet áll a Myeongdong utcáin olcsó és drága termékeket kínálva, mindegyiknek megvan a maga kiváló márkaneve és jó minőségű terméke, amelyek minden K-beauty igényt kielégítenek. Több olyan koreai prémium márka esetében, mint például a Sulwhasoo, a Whoo History, a Nature Republic, az Amore Pacific, The Face Shop a legjobb választás a Lotte áruház, ahol mindegyik márka megtalálható. A kiszolgáló személyzet nagy része legalább egy idegen nyelven beszél.

A koreai szépségápolás rituáléi

Koreában a bőrápolás a kultúra része. Olyan rituáléi vannak, amelyek szinte már holisztikus szintre emelik azt. Egy koreai nő nem éri be azzal, ami éppen a keze ügyébe kerül, pontosan tudja, milyen termékeket és milyen sorrendben kell használnia, hiszen minden lépésnek más és más szerepe van. Íme, a 10 rutinlépés, amelyeket – az egyéni igényeknek és a napszaknak megfelelően – betartva a koreai szépségápolást dobogós helyre jutatta a világban!

A koreai nők nem sajnálják az időt és pénzt a szépségük megőrzéséreForrás: The_Molostock/Shutterstock

1. Arctisztítás olajos alapú lemosóval. Megszabadítja az arcbőrt a sminktől, hatékonyan tisztítja a pórusokat.
2. Arctisztítás vizes alapú lemosóval. Az előző tisztítók maradványait is eltávolítja, így a soron következő hatóanyagok eredményesebben fel tudnak szívódni a bőrben.
3. Radírozás. Megszabadítja a bőrt elhalt hámsejtektől és újra élettel telivé, ragyogóvá teszi.
4. Tonizálás. Frissít és kiegyensúlyozza a bőr pH-értékét.
5. Esszencia. A sejtek serkentésével elősegíti a bőr sejtmegújulási folyamatát, ragyogóbbá és simábbá varázsolja az arcbőrt.
6. Szérum. Táplálja, hidratálja a bőrt, illetve bőrprobléma kezelésére is használják pl. pigmentfolt, pattanás, rozacea stb. esetén.
7. Maszk. Olyan tápláló anyagokat is a bőrbe juttat, amelynek arra igény szerint szüksége van. Dehidratáltságra, fakóságra, ráncok ellen igazi gyógyír.
8. Szemkörnyékápolás. A szemkörüli érzékeny bőrt szemránckrémmel ápolja.
9. Hidratálás. A bőrápolás lényege a bőrtípusnak megfelelő hidratálás, beleértve az áll, a nyak és dekoltázs bőrét is.
10. Napfényvédelem. A koreaiak kerülik a napfényt a barnító és bőrkárosító hatása miatt. Szerintük a legjobb öregedésgátló kozmetikumok napvédőt tartalmaznak.

"Forrás: Cablemarder/Pixabay "
A kozmetika csúcs-alapanyaga, a csiganyál
A csiganyál kozmetikai szintű felhasználása is természetesen Dél-Koreából indult és már bejárta az egész világot. A csigagélt tartalmazó kozmetikumokban a csiganyálban található kollagén és elasztin jótékony hatását használják fel. Ezekkel az összetevővel építi a csiga újra a bőrét és a házát, ami rendkívül sérülékeny, ezért ki kellett fejleszteniük valamilyen evolúciós stratégiát a gyors regenerálódás érdekében, melyen az életük múlik. A csigatelepeken dolgozóknak tűnt fel, hogy a bőrük mennyire puha és sima és a kisebb vágások, hegek, szokatlanul gyorsan meggyógyulnak.
Szabadalmazott technikával vonják ki a csiganyákot, melyek során az állatoknak nem esik bántódásuk. A csiganyál javítja a bőr rugalmasságát, csökkenti az apróbb ráncokat, gazdagon hidratál és ellenállóvá teszi a stressz ellen. Bőrbarát és bőrazonos összetevőket tartalmaz, amelyek hatékonyak a bőr ápolásában is. A csiganyál minden bőrtípusra ajánlott és bizonyított a hatása!

Üzlet üzlet hátán

Lehetetlen lenne bemutatni a negyedben megtalálható minden beauty store-t. A teljesség igénye nélkül, íme néhány népszerű üzlet és márka, ahova nap mint nap nők ezrei térnek be, hogy megtalálják a fiatal, ragyogó bőr titkát rejtő kozmetikumokat.

Egy egész hét nem lenne elég, ha az összes üzletbe be szeretnénk kukkantaniForrás: Ken Eckert/Wikipedia

A Boots üzlet Myeong-dong közepén nyílt meg. A több emeletet magába foglaló áruház csak szépségápolási termékeket tartalmaz, a nyugati márkákon túl olyan helyi online szépségápolási termékeket is forgalmaznak, amelyek csak Dél-Koreában találhatók.

Szinte lehetetlen kikerülni a Nature Republic egyik márkaüzletét, amelyből több is van Myeongdong vonzáskörzetében. A legnépszerűbb termékük az aloe vera gél, amely annyira olcsó és keresett, hogy tucatjával vásárolják a helyiek és a turisták.

A Nature Republic termékei a megjelenésükben is felveszik a versenyt a világ legjobb kozmetikumaivalForrás: naturerepublicusa.com

A belif nemcsak az üzlet, de egy gyógynövényes kozmetikai márka neve is, ami a tradicionális 19. századi technikákat a modern koreai bőrápoló elemekkel ötvözi. Itt garantálják a sima, szuper lágy és hidratált bőrt, de ha valakinek zsíros vagy kombinált bőre van, akkor könnyű állagú termékeket is kínálnak a vendégeknek.

A SAEM szépségipari márka óriási választékában 750 termékkel és több mint 40 bőrápoló termékcsaláddal találkozhat. Bőrápolóik a fáradt és irritált bőrtől a tág pórusokig gyakorlatilag bármilyen bőrprobléma megoldására alkalmasak.

A Holika Holika termékei szinte bevonzzák a vásárlókat. Annyira szépen és igényesen vannak csomagolva, hogy senki nem tud addig kilépni az üzletből, amíg legalább egy terméket nem vásárolt. Noha Szingapúrban is van Holika Holika üzlet, összehasonlítva azzal, amit Szöulban kínálnak, nem túl bőséges a kínálata.

Az Espoir Market az egyik legnagyobb üzlet Szöulban. Ha betér, több emeleten át fedezheti fel a szépségápolási cikkek hatalmas választékát. Az Espoir termékek árai átlagosan 20 000 koreai wonba, azaz közel 5000 forintba kerülnek. Ez a márka kiváló minőségének köszönhetően a húszas éveik közepén járó fiatal felnőttek kedvence.

A LYAnature a színésznő nevének kezdőbetűiből áll összeForrás: IMBC.com/Facebook
Koreai hírességek is beszálltak a szépségiparba
Azok, akik már hosszú ideje K-beauty rajongók, valószínűleg ismerik Lee Young Ae színésznő nevét. A hazánkban is vetített Palota ékköve című dél-koreai televíziós sorozat egyik főszereplője elindította saját szépségápolási termékeire épülő márkáját, amiket LYAnature üzletekben árusítanak. A termékek organikus összetételükről híresek, amelyek érzékeny bőrűek számára is alkalmasak.

Új szintre emelték a vásárlást: smink kávézó

Valószínűleg hallott már a szöuli macska kávézókról, kutya kávézókról és akár mosómedve kávézókról, na de smink kávézóról is? A MAKEUP CAFE – L CREER azok számára nagyszerű, akik nem tudják, melyik márkát vásárolják meg, vagy melyik szín áll nekik a legjobban. Itt miután elkortyolgatta a kávéját (3000 Won, kb. 760 Ft) mindenféle sminkterméket és eszközt kipróbálhat.

 

A fotó illusztrációForrás: nastia_gepp/Pixabay

Ha teljesen kezdő, akkor a kávézóban dolgozó profi sminkes veszi kezelésbe, aki külön díjazásért segít és tanácsot ad. A kávézóban tehát nemcsak felfrissülhet, hanem szabadon kipróbálhatja a termékeket, mielőtt megvásárolná azokat. Azon se csodálkozzon, ha egy drogériába betérve kávéval kínálják, így van ez az Innisfree üzletekben is.

Máris csomagolna?
Akkor érdemes a LOT járatai között körülnézni, mivel 2019. szeptember 22. óta a légitársaság már közvetlen járatokat is indít Budapestről Szöulba, heti három alkalommal. A légitársaság a hosszú távú repülőutakhoz tervezett Dreamlinerrel repül, amely nemcsak kevesebb üzemanyagot fogyaszt, de jóval kényelmesebb és környezetbarát megoldást jelent versenytársainál.
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek