A forró nyári napoknak vége van ugyan, de a fürdős programokról továbbra sem kell lemondaniuk. Medencés rendezvénnyel, idegenvezetéssel, éjszakai csobbanással várják a látogatókat a hazai fürdők ezen a héten.
Budapesten Jódos-Sós Gyógyfürdőben Szauna Partyt rendeznek pénteken, amelyre 20:30-tól várják a látogatókat, és egészen éjjel 2 óráig lehet majd élvezni a fürdős kikapcsolódást. A belépőjegy 6000 forintba kerül, és jó ha tudják, hogy kizárólag online vásárolhatják meg.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1806/20180608budapest-furdo-gyogyfurdo-szechenyi-furdo.jpg?w=800&h=532&t=5)
Szintén a fővárosban, a Széchenyi Gyógyfürdőben idegenvezetéssel egybekötött látogatást szerveznek szeptember 21-én és 22-én. Ez alkalommal a vendégek érdekességeket láthatnak és hallhatnak a fürdőről. Az érdeklődők viszont csak előzetes regisztrációval vehetnek részt ezen a fürdős programon - áll a fürdő honlapján.
A kisgyermeked családoknak a debreceni Aquaticum mediterrán élményfürdőben várják izgalmas programok a hétvégén. Szombaton Aqua Manó Party-t szerveznek, lesznek kézműves foglalkozások, továbbá vízi zumba és vízi tesi óra is.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1909/20190917debrecen-aquaticum-torna-a-vizben.jpg?w=800&h=559&t=5)
Győrben, a Rába Quelle fürdőben az éjszakai csobbanás kedvelőinek érdemes jegyet váltani, 21-én, szombaton. Az este nyolctól éjfélig tartó rendezvényen még pálinkás szaunaszeánszon is részt lehet venni.
Zalakaroson is izgalmas fürdős hétvége ígérkezik: box gálát rendeznek a helyi fürdőben. A vendégek találkozhatnak a nap sztárvendégével, Erdei Zsolttal, és a csobbanás mellett izgalmas box mérkőzéseket nézhetnek meg - írja a Termál Online.