Mától fejest ugorhat a megújult zentai medencében

    Hosszú előkészületek és munkálatok után ma megnyitják a zentai kék medencét, amely az előző években már igen rossz állapotban volt. Most friss vízzel és megújult látvánnyal nyitja a fürdőszezont. A felújítások során megerősítették és alátámasztották medence körüli alagútrendszert, illetve rendbe hozták a körülötte lévő napozó-sétáló részt és a védőkorlátokat is.

    Lehet csobbanni a felújított zentai medencében - A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Oleksandr Zamuruiev

    Miután teljesen kiürítették, kitakarították, oldalfalát kézzel átfestették, és megtörtént a megfelelő vegyi kezelés, illetve a mintavételezés is, végül pedig friss vizet eresztettek a medencébe, a fürdő és a szakemberek is úgy döntöttek, hogy a medence felelősségteljesen megnyitható.

    A fürdő körüli munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, a sportcsarnok felőli bejárat várhatóan július végére lesz kész. A röplabda- és a kis focipálya is még felújítás alatt áll, de néhány nap múlva ezeket is lehet használni.

    A Magyar Szó cikkéből az is kiderült, hogy a belépőjegyek ára maradt a tavalyi, vagyis ötéves korig ingyenes a használat, ötéves kortól pedig 120 dinárt kell fizetni, ami átszámolva kicsivel több, mint 300 forint.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!