Különleges pihenőszigettel épül új medence a párkányi termálfürdőben

    Új kültéri élménymedencével bővül a párkányi Vadas termálfürdő. Az építése a napokban kezdődik és jövő nyáron már meg is mártózhatunk benne. Mivel egyedi megvilágítást kap, a látogatók éjszakai csobbanására is használhatják majd.

    A szlovákiai párkányi termálfürdőben nyaranta már most is több kültéri medencét használhatnak: hullám-, úszó-, pezsgő-, gyerek- valamint két élménymedence, és egy nudistáknak fenntartott medencés napozóterasz várja a látogatókat. Ezek nagy része még a hetvenes-nyolcvanas években épült, és bár az utóbbi években felújították ezeket, a medencék száma kevésnek bizonyult, ezért a bővítés mellett döntöttek.

    Ebben a kültéri medencében már idén nyáron is lubickolhatForrás: vadasthermal.sk

    Az új, több mint 1500 négyzetméteres kültéri élménymedencét a fedett uszoda mögötti füves területen kezdik építeni. A szükséges engedélyek megvannak, már csak az időjárástól függ, hogy melyik nap kezdenek a megépítéséhez – írja a az Újszó.com.

    A medencében lesz egy pihenősziget, egy kosár- és röplabdázásra alkalmas terület, egy folyóvizet imitáló rész és persze, masszázságyak. De felszerelik egyedi megvilágítással, így hamarosan éjszakai fürdőzést is tarthatnak benne.

    Az építkezés a nyári hónapokban szünetelni fog, és az építési területet elkerítik, hogy ne zavarja a fürdőzőket. A tervek szerint szeptember 16-án folytatják ismét a munkát, az új medence átadását pedig 2020 májusára vagy júniusára tervezik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!