Imádják a turisták Magyarországot, 104 éves vendég is érkezett hozzánk

Kiemelkedő volt a külföldi vendégforgalom az év első négy hónapjában. A januártól áprilisig tartó időszakban hazánk nemcsak az európai országok utazóinak körében volt népszerű, a távoli piacokról is egyre többen fedezték fel az országot. Ezek közül kiemelkedik a kínai turisták számának intenzív növekedése. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy áprilisban megindulhattak az első csoportos, immár célzottan csak Magyarországra irányuló, 8 éjszakás beutazások Kínából.

A januártól áprilisig tartó időszakban 15%-kal több vendégéjszakát töltöttek el hazánkban a külföldi turisták - illusztrációForrás: Shutterstock/Bgstock72

Az Egyesült-Királyságból 38%-kal, míg Németországból közel negyedével többen látogatták meg Magyarországot, mint tavaly ilyenkor. Innen Berlinből érkeztek hozzánk a legtöbben, és sok vendéget köszönthettünk Münchenből és Hamburgból is. A német és brit utazók számának növekedése azért is fontos, mert ők költötték a legtöbbet itt tartózkodásuk során. Olaszországból kétszer annyi turistát fogadtunk, és a Romániából érkezők is 20%-kal több éjszakát töltöttek nálunk az év első harmadában, mint egy évvel korábban.

Számottevő volt a bővülés Olaszországból és Izraelből. Innen érkezett a legidősebb vendég: egy 104 éves izraeli férfi, aki a főváros felfedezése miatt utazott hazánkba.

Az olasz és izraeli bővülés mellett több mint negyven százalékos volt az emelkedés az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Spanyolországból is.

Vidéken kiemelkedően népszerű volt Gyula és turisztikai térsége, ahol 60%-kal nőtt a külföldi vendégek száma.

Gyula városán túl még Hévízen, Győrben és Bükön is erőteljes volt a külföldi vendégéjszakák számának emelkedése, tudtuk meg a Magyar Turisztikai Ügynökség sajtóközleményéből.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek