Ezen a napon országszerte ingyenesen látogathatók a történelmi emlékhelyek

Május 13-án rendezi meg idén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az Emlékhelyek napját, amelyen csaknem ötven helyszínen és harmincöt városban várják a látogatókat országszerte a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek - tájékoztatta a NÖRI az MTI-t.

A Budai Várnegyedben ingyenes tematikus séták lesznekForrás: Shutterstock/Givaga

Az idén nyolcadik alkalommal megvalósuló eseményen átadják az Év Emlékhelye Díjat is.
A Nemzeti Örökség Intézete egész nap ingyenes programokkal várja az érdeklődőket. A tizenegyféle tematikus túrán a Salgótarjáni utcai zsidó temető és az Új köztemető Látogatóközpontja mellett az érdeklődők megismerhetik a Fiumei úti sírkert építészeti értékeit, aktábrázolásait, az ott nyugvó miniszterelnököket, irodalmunk nagyjait, valamint a Petőfi év kapcsán a költő kortársait is.

Kiemelték, a látogatók éjszakai sétán is részt vehetnek a sírkertben: zseblámpával, énekszó mellett a legszebb angyalszobrokat kereshetik fel. Este 20 órától Rémi Tünde és Appelshoffer János tánc, zene és költészet hármas egységére épülő előadói estje látható Jókai Mór sírjánál.Az Emlékhelyek napján 15 és 20 óra között szabadon bejárhatók a sírkert mauzóleumai.

Budapesten először látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi 200 projektjének mozgó múzeumbusza, amely két napra beköltözik a Fiumei úti sírkertbe. Az Emlékhelyek napján az érdeklődők Kiskőrösön 9 órakor ingyenesen látogathatják tárlatvezetéssel Petőfi szülőházát, megnézhetik az Esztergomi várat a régészeti feltárások tükrében. Gyulán részt vehetnek solymász- kovácsműhely- és fegyverbemutatón, vagy akár írhatnak lúdtollal is, Gödöllőn pedig a kastély titkos életével ismerkedhetnek meg.

A Petőfi Irodalmi Busz a Fiumei úti sírkertbe költözikForrás: Facebook/Petőfi Irodalmi Múzeum

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Tiszai bemutató című új kiállításán ingyenes tárlatvezetést biztosít a meghirdetett időpontokban, Székesfehérváron pedig középkori, reneszánsz programokkal várják a látogatókat. Az Emlékhelyek napján ingyenes tematikus sétákkal fedezhető fel a budai Vár Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné nyomdokain.

A gödöllői Grassalkovich- kastélyForrás: Shutterstock/Varga Jozsef Zoltan

A rendezvénysorozat tavaly több mint húszezer érdeklődőt vonzott. Az idei év megnyitója délelőtt tíz órakor a Pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhelyen lesz, amely helyszín a tavalyi Év Emlékhelye Díj nyertese. A 2023-as díjat az Emlékhelyek napján 18 órakor adják át a Fiumei úti sírkertben. A programok nagy része ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható. További információ a rendezvény hivatalos oldalán, a www.emlekhelyeknapja.hu oldalon található meg.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek